Újabb erdélyi sikertörténetek a 2. Dinamit!-on

Összesen tizenkét sikeres fiatal mutatkozik be a Magyar Ifjúsági Tanács által szervezett Dinamit! – Teret nyitunk sikerkonferencián február 24-én 10:00 órától, ezt előzi meg a 9:00 órától kezdődő regisztráció a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. Az előadók saját életútjukról, sikerekről, kudarcokról mesélnek majd, bemutatva, hogy Erdélyben is lehet nagyot alkotni, művelni, robbanni.

A sajtótájékoztatót Barothi Brigitta, a MIT alelnöke, a rendezvény sajtóreferense köszöntötte, majd bemutatta a résztvevő szervezőket: Fancsali Barnát, a MIT elnökét, a rendezvény főszervezőjét, valamint Vass Orsolya alelnököt, a rendezvény programfelelősét.

“A tavalyi konferencia, valamint az őszi turné egyértelműen bebizonyította számunkra, hogy egy hiánypótló rendezvény szervezésébe fogtunk. Előadóink olyan vagány, sikeres fiatal vállalkozók, akik saját példájukkal motiválni tudják a résztvevő közönséget. Hogy minél színesebb palettát tudjunk képviselni, különböző területekről válogattuk össze őket, így képviselve lesz az oktatás, művészet, innováció, technológia, gasztronómia, vállalkozás-stratégia, hagyományőrzés, mezőgazdaság, dizájn, divat stb. területe.  Az eddigi alkalmak során közel 400 fiatalt tudtunk személyesen megszólítani, illetve közösségi oldalaink segítségével – ahova a korábbi előadások anyagait is feltöltöttük – pedig több ezret. Ez nagy felelősség is számunkra, hiszen értéket próbálunk közvetíteni az erdélyi fiatalok számára. Éppen ezért a rendezvény továbbra is ingyenes, csupán előzetesen regisztrációt igényel. Meghívottjaink kiválasztásánál három kritériumot veszünk figyelembe: az előadó erdélyi legyen, tevékenységét itthon is folytassa, valamint életkorban a fiatal közönséghez álljon közel. Célcsoportunk az iskolai éveik végén, egyetemi éveik elején járó erdélyi fiatalok.” – tájékoztatott Fancsali Barna, MIT elnök.

A Dinamit második kiadásának meghívottjait Vass Orsolya ismertette:

  • Erőss Sándor a Csomópont társalapítója,
  • Kiss Tamara repülőgépmodellező,
  • Préda Barna a Zalánpataki Falumúzeum alapítója,
  • Pósta Mária Drill Cont konténer lakóparkokat készítő vállalkozás vezetője,
  • Gábor Lajos fotográfus, a népszerű Retrobooth tulajdonosa,
  • Kopacz-Madarász Kinga Waldorf iskola szervező, ügyvéd és mediátor,
  • Csoma Nóra kommunikációs szakember és vállalkozó,
  • Sebestyén Ágota és Prezsmereán Péter a Vivarium Studio családi vállalkozást alapító házaspár,
  • Gáfi Dezső a Galffis Chocolate alapítója,
  • Bancsi-Rigó István mezőgazdász,
  • Vass Csaba slam-poetry bajnok.

A rendezvényen három extra produkció is vár a résztvevőkre: Vass Csaba slam-poetry bajnok Barabás Jocó beatboxoló, valamint a Kis-Bekecs Néptáncegyüttes közvetítésében.

A szervezők kortól függetlenül minden érdeklődőt várnak a rendezvényre. A programot Magyaroszág Kormánya támogatja. A program partnerei a Nemzetsratégiai Kutatóintézet, valamint a MIT tagszervezetei: Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE), Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE), Erdélyi Magyar Ifjak (EMI), Magyar Ifjúsági Szervezetek Szövetsége (MISZSZ) és az Udvarhelyi Fiatal Fórum (UFF)