Hamarosan új Sulisokk

HANGOLÓ – Átöltöztünk

Néha olyan nehéz felöltözni. Főleg a lányoknak. Állsz a szekrény előtt, lassan már a negyedik változatot próbálod fel, és mégis hiányérzeted van. Nem passzol a nadrág a felsővel, inkább vennéd azt a szürke kötöttkéd, ami épp szennyesben van. Az ágyadon lassan tornyokban állnak a különböző ruhadarabjaid, nézed magad a tükörben, talán jó lesz, de még sem, inkább maradnál a zöld felsőnél, mert az kényelmes, de a szakadt farmernadrághoz már hideg van, úgyhogy inkább kicseréled azt is, de azzal már nem talál a zöld felsőd, mert rövid a derekánál, a farmernadrágod meg nem magasított. Körülbelül így. Aztán kicsit megunod, és egy kevés hezitálás után megtalálod a tutit.

A Sulisokk mindig szépen fel volt öltöztetve, de most úgy döntöttünk, hogy kicsit felfrissítjük a ruhatárát, és átöltöztetjük!

Adtunk rá olyan tartalmat, amelyben a különböző szakon tanuló egyetemisták vezetnek be az általuk megtapasztalt élményekbe, hogy Ti, kedves sulisok, első kézből kapjatok hasznos információkat azokról a szakokról, amelyek benneteket érdekelnek. Aztán kapott olyan oldalakat is, amelyben a székelyudvarhelyi fiatal  munkavállalók mesélnek az itthonlét előnyeiről, varázsáról és arról, hogy miért érdemes itthon jövőt tervezni. Egy nagyon fontos kiegészítőt szereztünk be a székelyudvarhelyi tehetséges fiataloktól, ugyanis az ők verseiket fogjuk közzétenni minden Sulisokk-ban. Mindemellett kapott még egy film/sorozatajánlót, ahol nem csak a modern, hanem a régi filmek is terítékre kerülnek.

Reméljük, hogy az átöltöztetett lapban kaptok kedvetekre valót, és tetszeni fog az új outfit.

Az új magazin novemberben jelenik meg, online és offline formában egyaránt!

 

A Sulisokk Magazin kiadását támogatja a Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Önkormányzata, kiadja az Udvarhelyi Fiatal Fórum és a Europe Direct Hargita.

Lezárult a Green Game környezettudatos vetélkedő

Bár a 2020-as világjárvány számtalan UFF-os rendezvényt meghiúsított, csapatunk igyekezett a nehezített körülmények között is helytállni, ennek eredményeképp született meg egy új, környezettudatos vetélkedő ötlete. Az általános iskolás diákoknak szóló vetélkedő témája a környezettudatosság volt, a három fős csapatokban vetélkedő fiatalok három online forduló feladatai során mutathatták meg kreativitásukat, rátermettségüket. A feladatok között akadt geocaching, videóvágás, természetfotózás, de zöld naplóbejegyzéseket is olvashatott a zsűri, a diákok által készített plakátok elemzése után.

kollazs_sulisokk-01

A három forduló október első három hétvégéjén zajlott, ezeket követte a megoldások kiértékelése és az online eredményhirdetés 29-én. Mindhárom dobogós csapat tagjai a székelyudvarhelyi Orbán Balázs Általános iskola diákjai, az ötödikes A dzsungel királynői harmadik helyezést értek el, a nyolcadik osztályos Nature Boys csapat második lett és a szintén nyolcadikos Ankano tagjai vihették haza az ebook-olvasókból és JBL hangfalból álló fődíjat. Azon csapatok tagjai, akik mindhárom feladatsort sikeresen teljesítették, környezettudatos termékekből összeállított ajándékcsomagokat vehetnek át az UFF székhelyén.

A Green Game vetélkedő a Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala által finanszírozott Zero Waste környezettudatos vetélkedő pályázat keretein belül valósult meg, az ajándékcsomagok összeállítását támogatta a Europe Direct Hargita.