Szeptember

 

Szeptember elején lezajlottak az első találkozások a napközik igazgatónőivel és pedagógusaival. Nagyon megnyugtató volt számomra, hogy ilyen nagy örömmel és lelkesedéssel fogadtak bennünket. Igazán kíváncsiak ránk és minden segítséget megkapunk ahhoz, hogy együtt tudjunk tanulni a kisgyerekekkel. A szeptember első hetei még nem zajlottak oktatással, hiszen a gyerekeknek is szokniuk kellett az új vagy a nyári vakáció miatt rég nem látott óvodát.

Így lehetőségünk nyílt egy kis kirándulásra. Rengeteg ötletet kaptunk, hogy miket lenne érdemes megnézi szerte az országban, így nem volt könnyű dolgunk eldönteni, hogy merre is vegyük az utunkat. Ilyenkor is hálás voltam, hogy van csapatunkban egy fiú, ő egészen máshogy, sokkal egyszerűbben gondolja át a dolgokat, ami sokszor megkönnyíti döntéseinket. Az utazásunk a következőképp alakult: Székelyudvarhely – Segesvár – Nagyszeben – Transzfogaras – Craiova – Törcsvár – Brassó – Székelyudvarhely.

Merci2

Utunk minden állomása lélegzetelállító volt. Az utazás maga pedig hatalmas élmény. Mivel hosszasan nem szervezkedtünk előtte minden percünk kiszámíthatatlan volt és ez nagy szabadságot adott ahhoz, hogy bármikor bármiről dönthessünk. Hogy éppen mit akarunk megnézni, hol akarunk több időt tölteni, illetve az is, hogy aznap hol alszunk. És minden kérdésben, közösen, csapatként hoztunk döntést. Az első éjszakánkat egy nevenincs kis helyen töltöttük Nagyszeben belvárosának közelében. Nagy szerencsénk volt vele, hiszen akkor jutott csak eszünkbe, hogy nincs hol aludjunk, amikor átléptük a város határát. Ezután a Transzfogarason át mentünk Craiova-ba. Craiova igazából a fő célpontunkká vált, hiszen Bukarestben szerzett új barátaink nagy része ott tölti az önkéntességét. A város nem vált a szívünk csücskévé, de az emberek annál inkább. Azok az emberek, akik egy hét ismeretség után befogadtak bennünket otthonukba és a legnagyobb szeretetüket adva láttak bennünket vendégül nem csak egy, hanem két éjszakán át. Nagyon nagy élmény volt viszont látni őket, és érezni azt, hogy ilyen rövid idő után is ilyen közvetlen kapcsolatok alakulhatnak ki. Még ha ez csak erre a rövid időre tart, amíg itt vagyunk Romániában.

Merci3

„egy hét ismeretség után befogadtak bennünket otthonukba és a legnagyobb szeretetüket adva láttak bennünket vendégül”

Craiova után Törcsvárra indultunk. Az út során megálltunk pihenni, ahol egy nagyon aranyos román nénike árult. Egy szót sem értett abból, amit mondunk, s mi is keveset, de maradandó élmény lett számunkra, amit a kérésére készített szelfivel meg is örökítettünk. Fáradtan érkeztünk meg úticélunkhoz, ahol sátrazni akartunk, de nagy meglepetésünk drágább volt a kemping, mint egy hostel foglalása. És tanultunk egy fontos tételmondatot még Bukarestben „Eu sunt voluntar, nu am bani”. Így úgy döntöttünk, hogy Brassóba megyünk és ott benézünk egy couchsurfing találkozóra, hátha kapunk szállást valahol. Hát szállást nem, de új barátokat ismét találtunk. Miután másnap megnéztük Brassó városát hazaindultunk. Amilyen jó volt az út, pont olyan jó volt hazaérni is, kicsi szeretett városunkba. Akármerre is visz az utad, jó, ha van egy otthon, ahova visszatérhetsz.

Hazaérkezésünk után fogtunk neki igazán a következő egy év munkájának. Az így szerzett tapasztalatokról még később fogok beszámolni. De egyelőre csak annyit tudok mondani, hogy minden percét nagyon élvezzük. Kezdetben nehéz volt elképzelni számomra, hogy hogyan fognak zajlani ezek a foglalkozások, hiszen a törökök nem tudnak magyarul, s még ennyi gyerekkel egyszerre sosem volt tapasztalatom. De minden köszönetem megilleti a pedagógusokat, hiszen segítségükkel meglepően könnyen zajlik minden, és a gyermeket is, nagyon ügyesek figyelmesek és könnyen tanulnak, az a szeretet pedig, amit kapunk tőlük szinte felfoghatatlan és megmagyarázhatatlan. Sokan mondják, hogy gyerekekkel lenni igazán jó, így örökre fiatal marad az ember. És ez így is van.

Augusztus

         

   Én érkeztem elsőként a csapatból. Már az út elég élménydúsra sikerült, mivel úgy döntöttem egyedül vágok neki az útnak autóval, ezelőtt még ilyen hosszan sosem vezettem, persze a telefonom lemerült, autóstöltőm nem volt, a benzinkúton csak románul beszéltek és természetesen az eső is elkezdett szakadni. Nem is ragoznám tovább, de hát tudjuk minden kezdet nehéz. De csak ideértem, s rájöttem, hogy igen, megkezdtem a saját tanulásomat és a kicsi dolgokra is büszkének kell lenni, ha megtudod csinálni. Igazából minden meg lehet oldani, csak akarni kell. Szóval mint mondtam én voltam az első, aki megérkezett. A lakás nagyon szép és kellemes volt a környék, de üres, nagyon üres. Aztán ahogy egyre többen lettünk megtelt élettel és mára már az otthonunkká vált. Persze izgalmas volt várni, hogy milyenek lesznek a többiek. Zsuzsival egyszer találkozunk ezelőtt, mivel egy küldőszervezettől jöttünk, de az persze nem volt elég arra, hogy megismerjük egymást. Esrával és Gökhannal pedig egyáltalán nem ismertük egymást. És ahogy ez lenni szokott sok kérdés felmerült bennünk, hogy milyenek is lesznek, csak egy egészen más kultúrából jönnek, más szokásokkal. Én személy szerint kicsit tartottam

 

Merci1

 „a közös élmények azok, amik igazán megerősítik az emberi kapcsolatokat”

 

az angol beszédtől is, mert hiába tanultam és tudok sok mindent, az egészen más attól, mint ahogy az életben használod az idegen nyelvet. Erre csak annyit mondok, hogy aggodalomra semmi ok! Egy titok van, amit talán elárulhatok, merni kell beszélni! Na de visszakanyarodva minden elvárásomat felülmúlták az emberek. Mindenki más személyiség, aktív és lendületes fiatal és nem csak a munkában, hanem a szórakozásban is hamar megtaláltuk a közös hangot.

A várost is nagyon megszerettem, kisváros ugyan, de tele van élettel. Korábban csak látogatóban jártam itt és akkor is tetszett, szép kis városkának tűnt, de ennyi. Igazából csak úgy tudsz megismerni egy helyet, ha benne élsz és mondhatom talán mindannyiunk nevében, hogy nagyon szerencsések vagyunk, hogy pont itt, ebben a városban kaphattuk meg új otthonunkat.

Azt, hogy ilyen hamar otthon érezhetem magam, nagyon nagyban köszönhetem azoknak, akikkel együtt dolgozunk az irodában, hiszen az első pillanattól rendelkezésünkre állnak mindig és mindenben. Lehet szó bármiről és bármikor, ha szükségünk van bármire, ha utazást tervezünk vagy akár csak meg akarunk inni egy sört este. Azon túl, hogy egy fiatal és lendületes csapat részei lehetünk, új barátokra is tehettünk szert. A csapatmunka legfontosabb eleme pedig a csapat. Ezért szeptember elején szerveztek számunkra egy csapat-összerázó hétvégét, Parajdon, ahol megnéztük a bányát és fürödtünk is egyet, de persze nem maradhatott el az esti sütögetés sem. Ezek a közös élmények azok, amik igazán megerősítik az emberi kapcsolatokat. Nagyon élveztük attól függetlenül is, hogy elég fáradtan érkeztünk erre a hétvégére.

Előtte ugyanis egy hetet Bukarestben töltöttünk. A program részeként kötelező egy úgynevezett On Arrival Training. Mielőtt elindultunk be kell vallanom voltak fenntartásaim. Hát nagyon pozitív csalódás volt, azt kell, hogy mondjam. Pont azok a dolgok váltak az esemény előnyére, amik előtte elrettentettek. Először is találkozhattunk sok új emberrel, akik szintén Romániát választották projektjük országaként. Ez valójában egy nagyon gyakori kérdés volt, mielőtt eljöttem otthonról, no nem a barátaim körében, nekik egyértelmű volt, hogy mennyire szeretem Erdélyt. De másokban felmerül gyakran a kérdés vajon miért Románia, miért nem mész inkább nyugatra. Igazából nincs is erre jó válasz szerintem, csak gyere el és meglátod. Másrészt amellett, hogy új barátokra tettünk szert, a mi kis családunk is közelebb került egymáshozMerci 4. A tréning alatt pedig nem csak a programról, kultúrákról és más emberekről tanulhattunk sokat, hanem saját érzéseinkről és személyiségünkről is. Én legalábbis úgy érzem sok „miért?” kérdésre kaptam választ és még több kérdés merült fel bennem, amiből megint csak tanulhatok. Igazából ez az egy év, amikor kizökkensz a saját komfortzónádból és belezökkensz egy másikba, ami szintén a tiéd lesz, sok mindent megvilágít számodra. Harmadrészt pedig Bukarest is új megvilágításba került azzal, hogy jó társaságban rengeteg új élményt szereztünk. A Bukarestbe való utazás során szembesülhettünk az itteni vasúti közlekedés csodáival is, ami külön élmény volt. Minthogy milyen hajnal 2-kor várni a vonatot egy kihalt vasúti állomáson, ahol még pad sincs és a vonat persze késik, vagy hogy igen, a vonat indulása előtt már biztos nem kapsz jegyet, de mégis haza tudsz jutni vele. De öröm az ürömben, hogy létezik az emberi jóság és két számunkra ismeretlen ember is, kérés nélkül segített rajtunk, mikor látták kétségbeesésünket.

 

Az első közös „munkánk” egy angoltábor volt, amit Székelyvarságban szerveztünk meg. Illetve mi csak segítettünk, amiben tudtunk, hisz még alig érkeztünk akkor meg. A tábor középiskolásoknak szólt, így megismerkedhettünk a helyi fiatalság egy részével is, akik nagyon ügyesek és nyitottak voltak. A tábor szervezése együtt zajlott a Székelykeresztúron működő ATA egyesülettel, ahonnan szintén érkeztek önkéntesek a táborba. Az első hónapunk közepén érdekes volt látni azt, hogy mennyire összeszokott az a csapat úgy munkában, mint barátokként félév alatt. S pláne érdekes erre visszagondolni így a második hónapunk végén. Látni mennyit változnak az emberi kapcsolatok az idő múlásával és az élmények gyarapodásával.

 39607973_434181480422995_6199023282973310976_n

Bemutatkozó

Sziasztok!

Merci vagyok Magyarországról. Balatonfüredről érkeztem július végén Székelyudvarhelyre. Ezt a blogot azért kezdtük el vezetni, hogy kicsit belelássatok ti is abba, hogy mi történik velünk az elkövetkezendő egy évben. A programban három másik önkéntessel dolgozom együtt. Zsuzsi szintén Magyarországról érkezett, másik két önkéntesünk pedig Törökországból, Esra és Gökhan.

Hogy ki is vagyok én és miért jöttem ide…

Tehát Ugrósdy Mercédesz a becsületes nevem és Balatonfüreden nőttem fel. Az utóbbi években Budapesten és Gödöllőn éltem az egyetem miatt. Idén tavasszal végeztem Gödöllőn a Szent István Egyetemen a mesterképzéssel, mint mezgazdasági biotechnológus. Az egyetemi éveim alatt többször jártam kint Csíkszeredában, mint Makovecz ösztöndíjas hallgató. Ez idő alatt nagyon megszerettem a környéket és az embereket. Ezért is döntöttem úgy, hogy szeretnék visszajönni errefelé. És most az egyetem végeztével, még a munkába állás előtt gondoltam kipróbálok valami újat és eljövök Székelyudvarhelyre, mint EVS önkéntes.

Hogyan is kerültem ide…

Az Erasmus + program keretein belül működő EVS révén fogjuk a következő 1 évet Székelyudvarhelyen tölteni.

Az önkéntes szolgálat nem csak azért jó, mert másokon segíthetsz, hanem mert te magad is fejlődhetsz. Erről tanúsítványt is kapsz a program végén, ez az úgy nevezett Youthpass akár a munkaerőpiacon is hasznodra lehet.

Ha kíváncsi vagy milyen lehetőségeid vannak, itt körül nézhetsz. Én személy szerint (jobban mondva, egy barátom találta a programot és azt mondta „Merci ezt pont neked találták ki”) egy facebook csoportban találtam ezt a programot. Ehhez csak annyi személyes megjegyzést fűznék hozzá, hogy mindig járjatok nyitott szemmel, mert a világ tele van lehetőségekkel.

Kikkel fogok együtt dolgozni…

Mint említettem, három másik fiatal is részt vesz a programban, Zsuzsi, Esra és Gökhan, akikkel nem csak együtt dolgozunk, hanem együtt is élünk.

Mind a négyen az Udvarhelyi Fiatal Fórumhoz (UFF), mint fogadószervezethez érkeztünk az önkéntes szolgálatra.

A küldő szervezetem pedig a gödi székhelyű Fiatalok a vidékért egyesület (Five).

Mit is fogunk itt csinálni…

A projekt témája kreatív angol oktatás napköziseknek és kisiskolásoknak. A projekt időtartama 1 év (2018. augusztus 1. – 2019. július 31.) Az év első felében napközikbe járunk foglalkozásokat tartani, partnerintézményeink a Zsibongó, a Kipi-kopi, a Ficánka és a Villanytelepi napközik lesznek.

Emellett tervezünk (nemcsak) középiskolások számára angol nyelvű társalgási klubot indítani.