Kedves olvasó!

Ha nem ismersz hadd mutatkozzam be egy pár sorban!… Ha pedig igen, akkor a üdvözöllek a blogon!

A nevem Hajdú Zsuzsi. Békéscsabáról jöttem és nagy családban nőttem fel. 7 testvérem van. (Igen jól olvasod.) Én magam 19 éves vagyok, és idén fejeztem be a középiskolát, azaz sikeresen leérettségiztem. Hobbijaim közé tartozik a foci, gitározás, éneklés. Szeretek továbbá olvasni, rajzolni, zenét hallgatni, filmet nézni, utazni stb. Imádom a jó  zenét, a  kutyákat, és a majonézt! Elvagyok egy kávé/tea és egy könyv társaságában órákig, de számomra a legfontosabb családom és a barátaim így ha tehetem velük vagyok.

Ezek után felmerülhet benned a kérdés akkor miért vagyok itt Romániában, és miért nem inkább egyetemen tanulok? Mit csinálok itt? Vagy egyáltalán hogy miért írom ezt a blogot?

Nos, ahogy azt sokan tudják már, én és 3 másik bátor önkéntes 1 évet fogunk eltölteni Székelyudvarhelyen. Mindenki különböző okokból jött ide. Van aki az egyetem után ki szeretne valami újat, izgalmasat próbálni, van aki jót akar tenni egy közösségért, van aki világot szeretne látni.

Én is hasonló ambíciókkal, és sok-sok reménnyel jöttem ki ide. Szeretnék egy új közösség tagja lenni, beilleszkedni, segíteni, miközben másokat is megismerhetek, és tapasztalatot gyűjteni milyen is az igazi nagy betűs élet.  Egyik fő célom hogy kitaláljam mit akarok az élettől, mit tanuljak, és hogy jobban megismerhessem magam. Az Erasmus + EVS erre mind remek lehetőséget adott, és rögtön a mélyvízbe dobott. Na de nem szó szerint.

Miután eldöntöttem hogy én bizony még nem jelentkezek egyetemre (mivel nem is tudtam merre tovább), és egy évet önkéntesként szeretnék dolgozni/létezni, felvettem a kapcsolatot az UFF irodával, akik később szerencsére a fogadó szervezetem is lettek. Ezután pár megbeszélés, papírok, személyes találkozók,  több órás felkészítő a küldő szervezetem (FIVE) jóvoltából (amiért igazán hálás vagyok), és azon kaptam magam hogy már pakolom is a  bőröndöm.

Pontosan augusztus elsején költöztem át Békéscsabáról Székelyudvarhelyre. Őszintén számomra ez nagy lépés volt ugyanis még sose laktam egyedül, na meg nem is költöztem el sehova. Így utólag visszagondolva, megérdemlek egy vállon veregetést amiért édesanyámat is megtudtam győzni arról hogy elég felnőtt vagyok ehhez az egészhez, holott még magamban sem bíztam eléggé. Mára már tudom hogy nagyon jó döntést hoztam, és semmi baj nincs azzal ha félünk az ismeretlentől.

Az augusztus főként ismerkedéssel telt. Megismertem a magyar szobatársam, Mercit, tovább az egész UFF csapatot, a mentoromat, és még “pár” embert. Az első hetek gyorsan és izgalommal teltek. Később csatlakozott hozzánk a két török önkéntes is, Esra és Gökhan. Nagyon kedvesek, barátságosak mindannyian, és örülök hogy velük dolgozhatok. (Olvassátok az ő blogjaikat is!)

Miután teljes lett a csapat, nem lógattuk a lábunkat egy percig sem. Utazás utazást követett. Voltunk Bukarestben, On-Arrival Traningen ahol Romána minden pontjáról érkeztek önkéntesek. Nem túlzás ha azt mondom nemzetközi hangulat volt. Az itt megismert barátainkkal volt szerencsék még találkozni, ugyanis még volt időnk egy gyors túrára mielőtt a munka elkezdődött volna. Csapatépítők, angol-tábor, találkozók, így telt az augusztus.

Szeptemberről egyeztettünk az ovikkal, akik örömmel fogadtak minket. A hónap közepétől rendszeren tanítunk az óvodákban angolt. A gyerekek aranyosak, kíváncsiak és nagyon barátságosak, a pedagógusok pedig segítőkészek és kedvesek. Megnyugtató számomra hogy mindenki így fogad minket, és mindenben készek segíteni. Elszálltak a kezdeti félelmeim is mint például, hogy fognak viselkedni a gyerekek, kell- e őket fegyelmezni, vagy hogy egyáltalán hogyan tanítsak? Mert tanítani nagyon nehéz.

Korábban már volt tapasztalom gyerekekkel, de azért az egészen más mikor 20-25 kisgyerek figyelmét kell lekötni és még hasznos dolgot is tanítani nekik, mindezt játékos módon. Majdnem egy hónap elteltével kijelenthetem hogy mind a négyen kezdünk belejönni, és szeretjük amit csinálunk!

Továbbá próbálunk segíteni a nagyobbaknak is, a középiskolásoknak. Szerveztünk nekik egy english speaking class-t ahol témákról beszélgetünk angolul. (Advertisement: Csütörtökönként fél 7-től az UFF irodában tartjuk és minden középiskolást szívesen várunk!)

A várost is lassan felfedezzük a többiekkel – szórakozóhelyeket, éttermeket – ami nagyon sok lehetőséget rejt magában. Igyekszünk minél több közösségi programon részt venni, tényleg beilleszkedni.

Ahogy a szeptember végéhez érek elcsodálkozom hogy már bizony eltelt két hónap, és csak 10 maradt. Ez megnyugtat de valahol el is szomorít. Az idő repül ha jól érzi magát az ember. Szeretek itt élni, az emberek nagyon nyitottak és kedvesek, a város szép és a hely csodálatos!