Diáknapokra hangolva
Kedves UFF honlap látogató!
Nagy lázban vagyunk, hiszen hamarosan kezdődnek a XX. Székelyudvarhelyi Diáknapok, ami az Udvarhelyi Fiatal Fórum egyik legnagyobb és egyben legrégibb ifjúsági rendezvénye, fesztiválja, programja... nevezhetjük bárminek, mert annyira színes, pörgős és zsúfolt (a szó legjobb értelmében), hogy bármelyik kategóriában megállja a helyét. Huszadiknál tartunk, húsz éve szervezzük, és ti húsz éve élvezhetitek mindazt a programot, amit ömlesztve kaptok e röpke hét alatt. Hogy mégis eltudjatok igazodni a sok "jó" között egy kicsit átköltözünk a diáknapok hivatalos oldalára, ott frissítünk, ott megosztunk és hirdetünk mindent, mi az elkövetkezendő napokban fontos nekünk és nektek, diáknapozó seregnek.
Keressetek ott, böngészzetek itt: www.diakpolgarmester.ro
Add a commentSulibörze 2012
Ismét megrendezésre kerül a Sulibörze, a Székelyudvarhelyi Iskolapszichológusok és az UFF szervezésében.
A középiskola kiválasztása fontos, komoly döntést igényel, ebben a döntéshozásban segít a rendezvényünk, ahol a diákoktól ismerhetitek meg iskolájukat, a hangulatot, a rendezvényeket, a szakokat és minden kérdést feltehettek, amiről úgy gondoljátok, hogy segíthet a döntésben.
Helyszín: Márton Áron Ifjúsági Ház, Iskola utca 2. szám
Időpont: április 4-5., naponta 10-17 óra között
Mara Buli, mesterségünk címere :)
Mara Buli, a végzősök hagyományos vetélkedője - INGYENES
2012. március 30., péntek
Siculus Ifjúsági Ház
Az Udvarhelyi Fiatal Fórum idén is megszervezi a végzősök hagyományos vetélkedőjét, melyre az ezúttal öt iskola háromfős csapata jelentkezett. A cél elnyerni az év legügyesebb és legtalpraesettebb végzős csapat címét.
Add a comment
More Articles...
- Rendhagyó Tanóra februárban is
- Tevékenységeink 2011-ben
- Programokban gazdag, boldog új évet :)
- Kivánunk neked, az ablakodba fényeket...
- UFF Közgyűlés és karácsonyi buli
- Kedves barátaink, Kárpát-medencei amatőr labdakergetők!
- Mikulás szolgálat az idén is!
- X. Amatőr Színjátszó Fesztivál
- Városi Gólyabál ... határok nélkül
- Gólyabál dömping 2011
















A Jégkarnevál egyike, azoknak a rendezvényeknek, melyek nemcsak a diákoknak és fiataloknak szólnak, hanem a legkisebbeknek is. A Városi Korcsolyapályán zajló esemény programja rendszerint két részre oszlik. A délelőtt a kicsiknek, délután pedig a nagyobbaknak szól. Mondani sem kell, hogy, aki beöltözik, a karneváli korcsolyázásra az meglepetésekben részesül, valamint az egész nap zajló ügyességi vetélkedőkön ajándékokat nyerhetnek a résztvevők. A rendezvény az Udvarhelyi Fiatal Fórum és Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatal közös szervezésében zajlik, február 11-én, szombaton d.e. 10 és este 9 óra között.
Az Udvarhelyi Fiatal Fórum – UFF és a Magyar Ifjúsági Tanács – MIT Közéleti Vándortábor című programja egy négy hétvégét felölelő, népfőiskolai (civil-közéleti iskola) keretben szervezett képzéssorozat, melyben a képzéscsomag mellett tájékoztató, felkészítő és oktató/nevelő jellegű előadások is helyet kapnak.



