BEGIN TYPING YOUR SEARCH ABOVE AND PRESS RETURN TO SEARCH. PRESS ESC TO CANCEL

Fake news-áradat és mémkultúra a járvány idején és azon túl

‼️ REGISZTRÁCIÓ ‼️
Az előadás online felületen valósul meg, középiskolás diákoknak és friss egyetemistáknak szól, a részvételhez bejelentkezés szükséges, melyet
‼️ itt ‼️
tehettek meg szeptember 13-ig.
 ***
 A COVID-járvány váratlanul átírta és írja folyamatosan a 2020-as forgatókönyveinket, a korlátozó intézkedések miatt – akarva-akaratlanul – több rendezvényünkről is lemondani kényszerültünk. Nem pontosan így képzeltük el az idén három évtizedes UFF ünnepi évét, de – természetesen – nem csüggedünk, igyekszünk a szokványostól több mindenben is eltérő helyzetből mindig a legjobbat és a legtöbbet kihozni.
 A koronavírus-járvány megjelenése és a hatóságok által a fertőzés terjedésének korlátozása érdekében hozott, és valamilyen formában folyamatosan fenntartott intézkedések (köztük a hosszantartó kijárási tilalom is, melynek szerencsére vége…) jelentősen átalakították jól megszokott, mindennapi létezésünket. Egyénekként és közösségként is alkalmazkodni próbálunk – több vagy kevesebb sikerrel – az új helyzet kihívásaihoz, a megváltozott jelenkor pedig új készségeket, eddig többnyire kevésbé vagy egyáltalán igénybe sem vett – mellesleg felettébb hasznos – képességek elsajátítását és fejlesztését követelik meg tőlünk.

 Az említett kompetenciák meghatározó része digitális készségek gyűjtőnév alá csoportosítható, ezeknek széles és színes a tárháza, mi pedig ennek megfelelően is kezeljük majd szeptember és október folyamán, amikor két online előadásra és – reményeink szerint – egy hagyományos képzésre kerül majd sor a Siculus Ifjúsági Házban.
 A választott témáink a Home office, avagy hogyan dolgozz eredményesen otthonról, a Time management, vagyis miként oszthatod be az idődet hatékonyan, illetve a tudatos tájékozódás és internet-használat lesznek.
 Így érkeztünk el az UFF történetének első online előadásához, melynek szervezése és lebonyolítása számunkra is egy új kihívást jelent: szeptember 16-án 18 órától dr. Kádár Magor kommunikációs szakértő, egyetemi tanár az álhírekről, ezek jellegéről, felismerésükről és kiszűrésükről beszél majd online jelenlét mellett Kolozsvárról, továbbá a fake news-rendszerhez szorosan kapcsolódó mémkultúráról is.
 A programot a Digitális ifjúság című pályázat keretében Székelyudvarhely Megyei Jogú Város támogatja.

ÍRJ HOZZÁSZÓLÁST

Kérünk légy udvarias, nagyra értékeljük! Az e-mail címedet bizalmasan kezeljük. A hozzászóláshoz kérünk töltsd ki a szükséges mezőket.