BEGIN TYPING YOUR SEARCH ABOVE AND PRESS RETURN TO SEARCH. PRESS ESC TO CANCEL

Színezd újra! környezetvédelmi program filmbemutató és díjkiosztó gála

Osztály, vigyázz a természetre! – Ezzel a mottóval indítottuk útjára, immár harmadik éve a Színezd újra! környezetvédelmi programot, amit idén nyolc osztály fejezett be sikeresen. A kisfilmek versenyének ugyan még nincs eredménye, a zsűri ezekben a pillanatokban hozza meg a döntését, de azt már bátran és büszkén jelentjük ki, hogy minden csapat, minden diák és bekapcsolódott tanár nyertes és mi, szervezők is rengeteget tanultunk és tapasztaltunk a program során. Az eredményeket hétfőn du. 5 órakor jelentjük be a Székelyudvarhelyi Mozi épületében, ahol a filmek is nyilvános bemutatásra kerülnek. Addig is az UFF videómegosztó csatornáján megtekinthetőek a versenyben lévő alkotások.
A benevezett diákcsapatok 2017. szeptemberében kezdték meg a versenyre való felkészülést, képzéseken vettek részt és megismerkedtek egymással. Majd október-december időszak a program aktuális témájának, a környezettudatos vásárlásnak népszerűsítéséről szólt. A versenyző diákok vászon szatyrokat osztogattak Székelyudvarhelyen, Parajdon és Székelykeresztúron is. Összesen 1200 szatyor jutott el a vásárlókhoz.
2018 elején a diákok az osztálytermeiket alakították át környezetbaráttá melyről a bemutatók szintén megtekinthetőek lesznek a díjkiosztó gálán.A versenyben lévő csapatok által készített környezetvédelmi témájú rövidfilmeket először március 5-én lehet megtekinteni a Székelyudvarhelyi Moziban, ahol a verseny eredményére is fény derül. A zsűri összesítve pontozza a kisfilmeket, az osztályterem átalakítást és azok előkészületeire tett erőfeszítéseket.A versenyben lévő csapatok (minkét kategóriában 4-4 versenyző):· Orbán Balázs Általános Iskola VII.B. osztály· Bethlen Gábor Általános Iskola VII. B. osztály

· P. Boros Fortunát Elméleti Középiskola XI. osztály

· Benedek Elek Pedagógiai Líceum XI. A. osztály

· Tamási Áron Gimnázium X.B. osztály

· Korondi Középiskola XI.A. osztály

· Móra Ferenc Általános Iskola VII. A. osztály

· Parajdi Áprily Lajos Ált. iskola VIII. osztály

A 3. Színezd újra! program támogatója és kezdeményezője a ALT Technologies SRL. és az Udvarhelyi Fiatal Fórum, székelykeresztúri partnere az ELKA International SRL. és az Erdélyi Ifjúsági Egyesület. 

A filmbemutatóra és díjkiosztó gálára a belépés szabad és ingyenes.

ÍRJ HOZZÁSZÓLÁST

Kérünk légy udvarias, nagyra értékeljük! Az e-mail címedet bizalmasan kezeljük. A hozzászóláshoz kérünk töltsd ki a szükséges mezőket.