A tavasszal nem csak a tavaszi fáradtság érkezett meg szerencsére, hanem a jókedvünk is. Visszatért a lelkesedésünk, ami a kirándulásokat és a szórakozásokat illeti, persze a munkakedvünk is új lendületet kapott.

A március nem is kezdődött mással, mint márciuskával. Ez egy olyan néphagyomány, amit én még nem ismertem Esra viszont igen. Ez meglepő tekintve, hogy eddig csak ők találkoztak új tradíciókkal. Tehát megvettük egymásnak a karkötőket, s vártuk, hogy az első gólyamadár megérkezzen vagy megpillantsuk az év első virágát, hogy kívánságunk teljesülhessen. Így a március lejártával szerencsére mondhatom, hogy minden jól alakul, persze okos ember olyat kíván, ami reális.

Ami a munkát illeti, feladatunk változatlan volt. Kicsinek nem mondható társasjátékunkkal még több iskolát látogattunk meg. Nem mondom, hogy a 40. játék után ugyanolyan lelkesedés fog el bennünket, amikor el kell magyaráznunk a játékszabályokat, de valahogy ez mégis jó tanulás arra, hogy milyen is az élet. Minden munkában vannak olyan részek, ami változatlanok, az pedig már csak rajtad múlik, hogy hogyan éled meg ezeket, de a gyermekek és a tanárok mindig újak, mindig tanulunk új reakciókat, tőlük és magunktól is. Ők lelkesek, nagyon, mondhatni mindegyszálig. Hálásak lehetünk nekik, ők a mi segítségeink. Persze az is új lendületet adott a dolognak, hogy lehetőséget kaptunk egy asztali verzió elkészítésére, de erről majd többet, amikor kész lesz.

Tavasszal nem csak a mi életünk, de az egyesületé és a városé is jobban beindult. Nem is csoda, egy kis napsütéstől mindenki új erőre kap, főleg ilyen hideg tél után. Például itt az a nemes nap, ami a nőket tiszteli, őszintén rég kaptam már ennyi virágot és csokit nőnapra. Nem egy nagy dolog tudom, de valahogy jó volt nőnek érezni magad ezen a napon, és nagyon jó volt látni, hogy az utcán mindenki virággal sétál, a férfiak, akik épp meglepni készülnek valakit és a nők, akik már megkapták a maguk ajándékát. Persze ez egy csomó kérdést és beszélgetési témát felvetett közöttünk is, szegény férfiak, hogy nekik nincs ilyen napjuk, de ez talán nem idetartozik… A lényeg, hogy arra is jók ezek a különleges napok, hogy az ember kicsit elgondolkozzon. Zsuzsival pedig olyan szerencsében is volt részünk, hogy segíthettünk a Nőnapi Konferencián. Bele-bele pillantottunk egy-egy előadásba, a sikeres nők példája pedig mindenkit arra késztethet és bíztathat, hogy igenis kell bátran csinálni a dolgaidat. Igenis lehetsz sikeres az élet minden terén, nem csak üzleti szférában, anyaként, feleségként, leányként, barátként egyaránt, egyidőben.

Ami a sikereket illeti, elmentünk a Marosvásárhelyen megrendezett Dinamit! – Sikerkonferenciára is. Rengeteg különböző területről érkező ember mutatta be saját sikerét. Sokat ugyan nem ültünk ott, török barátaink kevésbé értették miről is beszélgetnek a színpadon, de mindenesetre nagy élmény volt, nagyon szép hely az a Kultúrpalota. Érdekes dolog ez, hogy már többször megfordultam Vásárhelyen és még ott nem jártam, és még hány hellyel van ez így. Túl sok minden van a világon, nagyon kevés ez az egy élet mindent felfedezni, de ha már ott voltunk egy mozira is betértünk. A film nagyon jó volt, de ami érdekesebb volt az maga a jegyvásárlás. Mi próbáltuk mind angolul kérni a jegyeket, s a lány a pénztárban pedig kérte a segítséget románul a másiktól, aztán a végére csak kikerekedett, hogy magyar volt a lány, hát mindenképp megkönnyítette volna a dolgunkat, ha tudjuk előre.

Kimentünk a március 15-ei ünnepségre is egy kicsit, Esra és Gökhan is olyan büszkén viselték a kokárdát, öröm volt nézni. Nagy szerencsénk van, hogy ennyire érdeklődnek minden iránt, ami itt zajlik legyen az egy nemzeti étel, ital vagy ünnep. Mindenre nyitottak és mindenre kíváncsiak.

Mi mindent hozhat még a tavasz… Nekem például vendégeket. Olga barátnőm, az egyetemről, Magyarországról, és a barátom Belgiumból is meglátogattak, ráadásul fedésben. Nagy élet lett kicsiny lakásunkban. Szinte delíriumban voltunk, mikor kihez szóljunk, s hogy kerülgessük egymást a konyhában, de már ideje volt megint kicsit szocializálódni, ami azt illeti.

Haza is utaztam egyszer, édesanyámat felköszönteni, de meglepetés voltam. Nem szóltam, hogy megyek haza, hát talán nem is kell mondanom, hogy örültek nekem.

A program részeként lehetőségünk és kötelességünk volt résztvenni egy kiértékelő tréningen. Ez az úgy nevezett Midterm Evaluation azt a célt szolgálja, hogy kicsit átgondoljuk, mi történt velünk eddig és hogyan lesz ezután. Mi az, ami a projekt során változásra szorul, és mi történik majd a projekt után. Én nagyon örültem, hogy kicsit ilyenekről szóesik. Amikor csak zajlik az élet, akkor az ember megéli a pillanatokat, és ez rendben is van így, de néha szükség van arra az időre is, amikor megállsz egy pillanatra és végignézed mi is történik veled és körülötted. Mind a hárman külön csoportba kerültünk a tréningen, de én örültem neki, így még jobban érzed a késztetést, hogy nyiss mások felé. Rengeteg új emberrel (és egy pár régi ismerőssel is) találkoztunk, új barátságok születhettek ismét. Rengeteg ember, megannyi különböző nézőpont és történet. Megint beigazolódott, hogy mennyire szerencsések is vagyunk az UFF-fal és egyáltalán a helyünkkel és helyzetünkkel. Szinte senki nem akarta elhinni, hogy nekünk tényleg semmi nincs, amin változtatnánk. Na igen, el ne felejtsem mondani, hogy én voltam a legjobb helyzetben, ami a tréning csoportot illeti. Persze a többiek is jó trénereket kaptak, mindenkinek megvan a maga módszere, de akivel én lehettem, őt mindannyian szeretjük, úgyis hogy nem igazán ismerjük. Különleges személyiség, különleges módszerekkel, de erről olvashattok majd a következő Sulisokkban. A tréning Pojána-Brassón volt. Ha már jártál akkor akkor nem kell elmondanom, milyen szép ott is. Három nap alatt pedig három évszakot élhettünk meg ott, de mindnek megvolt a maga szépsége. Az eredi sétának a tavaszi napsütésben vagy a hógolyócsatának a szitáló hóesésben.

Mint mondtam kicsit az élet visszatért közénk, így például elmentünk a tréning után megnézni a Peleş kastélyt, sokan dícsérték, de tényleg megérte. Szovátára is eljutottunk végre, nagyon szép időnk volt, jó volt a természetben lenni megint. Mikor barátnőm itt volt, természetesen megnéztük a várost és Segesvárt. Ha jönnek látogatók mind ugyanazokat a köröket kell járni, hogy lássanak mindent, ami fontos, de mint mondtam, mindig van valami amit nem fedeztél fel egy adott helyen. Ami még a kirándulásokat illetően érdekes, hogy már-már jobban ismerem és többet láttam Romániából, vagy legalábbis Erdélyből, mint Magyarországból. Érdekes és lehet kicsit szomorú is ez a része az emberi természetnek, hogy ami elérhető és evidens, az kevésbé izgalmas, és mind mondhatjuk, hogy lesz még időnk rá és, hogy majd legközelebb, de mi van, ha nem lesz legközelebb? Nincs jobb idő és alkalom, mint a most és az itt.

Sajnálatos veszteség is történt velünk a hónapban. Zsuzsi elköltözött tőlünk, itt hagyta a projektet, de nagyon bátor lépésre szánta el magát ismét. Mind reméljük, hogy sikerülni fog minden az életben neki, amit szeretne, s úgy ahogy szeretné. Minden kicsit más lesz nélküle, hiányozni fog kicsi családunkból.