A hónap során már-már valamiféle rend állt be az életünkbe. Kialakult a napirendünk a napközikben és a felkészülési napok az irodában. Persze egyik hetünk sem egyforma a másikkal, azt hiszem jó tanulás ez, ami a rugalmasságot illeti. Nem lesznek szürke hétköznapjaink a következő évben, illetve a következő 9 hónapban. Mindig azt mondjuk, hogy van még egy évünk. De már nincs! Nagyon hamar telik az idő, szinte hihetetlen. Ez a hónap azért is volt kicsit zűrzavaros, mert mindegyikünk töltött otthon egy kis időt. Arról nem is beszélve, hogy az iroda is szinte üres volt a hónapban, mindenkinek volt valami dolga a nagyvilágban. Egy jófajta irigység öntött el a minap, remélem lesz nekem is olyan szerencsém az életben, hogy olyan munkahelyet kapok, amikor lehetőségem nyílik ennyit utazni. Én egy hétre mentem haza, ami valójában csak négy éjszaka volt. Hazafele az egyetemi tánccsoportom egyrészével meglátogattuk a kőrösfeketetói vásárt és a mérai bált. Ezután egy éjszakát Gödöllőn töltöttem, a volt egyetememen. Kicsit kettős érzésem volt. Olyan, mintha csak egy hete jöttem volna el és el kezdtek hiányozni az ottani élmények, egy egész kicsi univerzum volt ott, mindig történt valami, mindig találkoztál valakivel, minden pillanatban zajlott az élet a barátaiddal és mindig ismertél meg új embereket. Szinte pont ugyanolyan, mint a mostani életünk, de egy más vonalon. Szóval valahol szerettem volna a részese lenni megint, másrészről pedig örülök, hogy ilyen jó élmény volt és a szép emlékek maradnak meg és vége van és sok új lehetőség kinyílt előttem. Az otthon eltöltött idő jó volt. Persze szeretek a családomtól függetlenül élni, és már rég nem élek otthon és szinte minden nap beszélünk – és hála a technika csodálatos fejlődésének, még a nagymamámmal is tudunk videochatelni – de azért jó volt kicsit velük lenni. Hazafelé úton Nagyváradon éjszakáztam a Bukarestből megismert önkénteseknél. Nagyon kedvesek voltak és kellemes időt töltöttünk együtt, megmutatták a várost és még táncolni is elvittek. Vasárnap estére hazaértem. Zsuzsi volt csak itthon, s habár jól töltöttük az időt kettesben, éreztük Esra és Gökhan hiányát.

A hónap tehát így telt, kicsit kettesben, kicsit hármasban, kicsit négyesben vágtunk bele a heti projektekbe. A hónap témája természetesen az ősz volt, tanultunk színeket, számokat, gyümölcsöket, zöldségeket, állatokat a napközikben. A gyerekek nagyon ügyesek, nincs nehéz dolgunk, még egy-egy óvónéni is meglepődött, hogy milyen hamar és könnyen tanulják az angolt a gyerekek. Nem hiába, a technológia ott van a mindennapokban és bármennyire is furcsa számunkra, hogy ilyen kicsi korban mennyire tisztában vannak a telefonok és a számítógépek működésével, meg kell hagyni angol szempontjából is megláttuk az előnyét. Nagyon szívesen kommunikálnak velünk a foglalkozásokon, részt vesznek a feladatokban. S persze egy csomó, a tárgyhoz egyáltalán nem kapcsolódó dologról is szívesen beszélgetnek, ami sokszor mulattató számunkra. Nehéz elhinni néha, hogy milyen hamar, milyen szoros és közvetlen kapcsolat kialakítására képesek. Jó érzés, és nagyon kikapcsoló számunkra maga a felkészülés folyamata, színezni, vágni, ragasztani, dalokat keresgetni. Rég nem csináltam ilyesmiket, az biztos. A tanítás még van, hogy nem tökéletes, de nagy segítséget kapunk az óvónőktől, főként, ha a fegyelmezésről van szó. Nem egyszerű néha az sem, hogy a törökök nem beszélnek MÉG magyarul, így a folyamatos kommunikáció fenntartása a gyerekekkel, illetve a pedagógusokkal van, hogy döcögős. De érezhető, hogy egymást is egyre jobban megszokjuk és kezdünk rájönni, ki melyik részen erősebb és próbáljuk kiegészíteni egymást. És az óvónéniktől tanult és ellesett cselekkel a gyermekek figyelmét sem nehéz megőriznünk.

Ami nem egyszerűsíti a dolgunkat, hogy gyermek és gyermek között hatalmas különbségek vannak és ez koruk függvényében is sokat változik. De sokszor egészen jól sikerül ráérezni, hogy mit változtassunk a feladatokon menetközben. A kötelezőn túl, egyszer volt alkalmunk elkísérni a gyerekeket bábszínházba is. Nem egyszerű megtartani a rendet az óvodán kívül és valahogy a felelősségérzete is megnő az embernek, nehogy bármi történjen. De jó élmény volt látni, hogy milyen lelkesek voltak egy új élmény felé.

A középiskolások számára elindítottunk egy angol nyelvű társalgási klubot, ahol hol többen, hol kevesebben vagyunk, de számunkra is felüdülés, kicsit komolyabb témákról beszélgetni. Úgy gondolom ők is élvezik és remélem hasznosnak is találják majd. Próbálunk barátságos légkört teremteni és inkább részesei és összefogói lenni a klubnak, mintsem, hogy irányítói. A feladatok kitalálása talán nehezebb, mint kicsi gyerekeknél. Természetesen nincs mindenki egyszinten, de aki egyszer betért hozzánk, arról szívesen állítom, hogy nagyon ügyes, sokaknak csak egy kis bátorságra lesz szükségük, reméljük általunk ezt is megkapják. Viszont komolyabb témákról, nem iskolai keretek között, játékosan, de mégsem játszva nem is olyan egyszerű beszélgetni. De mindenképp jól alakul a dolog.

A programok mellett jutott persze a szórakozásra időnk. Elmentünk egy gólyabálra, mondanám, hogy megnéztük, de látni épp nem láttunk semmit, annyian voltak. Elképesztő mekkora hagyománya van és érdeklődés övezi itt a városban ezt az eseményt. Végül is rengeteg diák, fiatal van a városban, de akkor is! Na de szép is ez, ha van, ami egyben tartja a diákságot. Esrával és Gökhannal megjártuk a Békás-szorost és csónakáztunk a Gyilkos-tavon, nagyon szép időnk volt, itt igazán meg tudtunk pihenni. Zsuzsival pedig a környékünk szépségét és nyugodtságát sikerült megtalálnunk egy kirándulásunk alkalmával. Én személy szerint benéztem egy táncházba is. Persze az ember új helyen, sok ismeretlen ember között kívülállónak érzi magát, de nagyon magával ragadott, hogy itt ennyi ember ápolja ezt a hagyományt.

Description