Nem is gondolnánk, hogy az önkéntesség szinte kivétel nélkül mindannyiunk életének a része.
Önkéntesség, amikor segítünk az idős szomszédunknak valami apróságban, amikor átkísérünk egy látássérült embert az úttesten, vagy amikor ellenszolgáltatás nélkül részt veszünk egy közösségi rendezvény szervezésében. Egy közösség jó ügyéért önzetlenül cselekedni ősidők óta az egyetemes emberi értékek közé tartozik.
Ugrósdy Mercédesz Flóra (Merci) és Hajdú Zsuzsanna (Zsuzsi) Magyarországról, Esra Uz és Gökhan Kırca pedig Törökországból érkeztek, ők az UFF önkéntesei, akik augusztustól egy évig azért költöztek Székelyudvarhelyre, hogy óvodásokkal és kisiskolásokkal foglalkozzanak, munkájuk lényege a kreatív pedagógiai eszközök bevezetése és alkalmazása a gyermekek tanítási és tanulási folyamatának terén. Ahogyan játszani is komoly dolog, úgy játékosan tanulni és tanítva játszani is az, ezért önkénteseink – természetesen – együttműködve dolgoznak majd a helyi pedagógusokkal és tanerőkkel, akiknek ezúton is köszönjük a segítő támogatást.
Nem csupán a város napközi otthonaiban, majd iskoláiban találkozhattok a négy barátságos önkéntessel, hanem az UFF-irodában és az UFF rendezvényein is, ahol legjobb tudásuk szerint segítenek az általatok is jól ismert programok szervezésében. Önkéntes tapasztalataikat, székelyudvarhelyi élményeiket és erdélyi kalandjaikat az UFF honlapján osztják meg veletek is.