Totális Dráma a városi gólyabálon

Idén is szép számban összegyűltünk a lassan már hagyománnyá vált városi gólyabál szervezői hétvégén. Ennek a hétvégének a célja egy fiatalos, megvalósítható és nem utolsó sorban szórakoztató gólyabál alapjainak lefektetése volt. A hétvégi programunk Toth Tímea, jelenlegi UFF elnök, illetve a Hargita megyei Europe Direct iroda vezetője, valamint Fülöp Írisz és Lajos Attila, az UFF Vezető Tanácsának tagjai és a tavalyi Városi Gólyabál főszervezői vezetésével zajlott.

399805084_268270612833877_4318320399838179264_n

Elsősorban azokra a kérdésekre kerestük a választ, hogy milyen egy tökéletes gólyabál, illetve mitől válhat borzalmassá, valamint erre milyen befolyással van a gólyák képessége. Hogy mire jutottunk, most nem mondjuk el, hiszen ezzel felfednénk egy sikeres gólyabálhoz szükséges, titkos hozzávalóinkat. De annyit elárulhatunk, hogy témánkat a Totál Dráma Sziget rajzfilm-sorozatra építettük, ezzel kicsit felültetve városunk diákjait egy gyorsan száguldó dráma vonatra. Emellett idén forradalmasítani is próbáljuk az udvarhelyi gólyabálokat, hiszen közönségdíjjal, két helyszínes bulival és még sok-sok meglepetéssel készülünk a több, mint 50 személyből álló csapatunkkal. Állítjuk, hogy az elmúlt hetekben produktívan dolgoztunk, úgy a szervezés mint a csapatépítés terén, és már izgatottan várjuk azt a híres november 17. estét.

A hétvégi képzés megvalósulásának támogatója a Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, akiknek ezúton is hálánkat szeretnénk kifejezni.

8. Magyar-angol alkotótábor Varságon

Idén a tervezettnél kicsit később, augusztus 29-31. között zajlott a röviden csak Angol tábornak becézett 8. Magyar-angol alkotótábor. A hagyományainkhoz híven ebben az évben is a székelyvarsági Natur Air Park adott otthont egy hétvégére a székelyudvarhelyi fiataloknak, akiket török, spanyol és svéd nemzetiségű önkéntesek kísértek.

A hétvége programkínálata igen színes volt, magába foglalt csoportos feladatokat, vetélkedőt, kötetlen beszélgetéseket, társasjátékozást, logikai fejtörőket. Az angol nyelven zajló foglalkozások és a rendezvény mindenkori célja, hogy a résztvevők non-formális oktatási módszereket alkalmazva fejlesszék idegennyelv-tudásukat és nemzetközi kapcsolatokra, barátságokra tehessenek szert.

A résztvevők elmondásai alapján minden évben nagyon különleges ez rendezvény, hiszen a szórakozás mellett lehetőségük nyílik tanulni és fejlődni is.

Köszönjük Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának a rendezvény megszervezéséhez nyújtott támogatást és parntereinknek, a székelykeresztúri Erdélyi Ifjúsági Egyesületnek és a EUROPE DIRECT Hargita munkatársainak a programok összeállításában és lebonyolításában nyújtott segítséget!

IV. Green Game Hargita megyei környezettudatos vetélkedő

Negyedik kiadásához érkezett a Green Game Hargita megyei környezettudatos vetélkedő!

Programunkkal az elmúlt évekhez hasonlóan kívánjuk népszerűsíteni a környezettudatos életmód gyakorlását az általános iskolák körében. A vetélkedőre olyan Hargita megyei 5-8 osztályos diákok jelentkezését várjuk, akik szívesen tanulnának izgalmas, új dolgokat a környezetvédelem témájában, akik nem riadnak vissza az iskola utáni kreatív tevékenységektől és a csapatmunkától sem. A háromfős csapatok összetétele teljesen szabadon választható.

A regisztrációs űrlap 2023. október 16-ig érhető el a következő linken: REGISZTRÁCIÓ

A vetélkedő menetrendje:

  • Regisztráció — szeptember 21 – október 16.
  • I. forduló — október 20-24.
  • II. forduló — november 3-9.
  • III. forduló — november 16-20.
  • Eredményhirdetés — november 28.

A program szervezője az Udvarhelyi Fiatal Fórum, partnerünk a Hargita Megyei Europe Direct Információs Központ, támogatónk Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala.

Mental health matters

2023. március 28. és április 7. között egy UFF-os diákokból álló csapat részt vett az Európai Bizottság Erasmus+ programjának keretein belül megvalósuló ifjúsági cserén a litvániai Kaunas városában.

Az alábbiakban a résztvevők képes beszámolója következik:

————————-

Between the 28th of March and 7th of April 2023, a group of YFO volunteers have been participating at a youth exchange funded by the European Commission’s Erasmus+ programme in Kaunas, Lithuania.

Their thoughts and pictures about the project:

poszt1

Szabó Bence: “An adventure for a lifetime!”

poszt2

Cseke Réka: “This exchange helped me a lot in my life, there were very interesting and educational programs.”

poszt3

poszt4

Dunkler Krisztián: “It was an honour to participate in this amazing project.”

poszt5

Lakatos Kriszta: “I’ve been to 3 exchanges, but this was the best so far. I liked that the program was in the centre of the city, Kaunas is a beautiful place. The topic of the exchange was really interesting and useful.”

poszt6

We, as staff of YFO would like to say thank you again to the amazing team of Unique Projects for letting this whole experience happen!

poszt4

 

Zenetér – Székelyföldi Fiatal Zenekarok Találkozója

Nemrég ért véget a Zenetér – Székelyföldi Fiatal Zenekarok Találkozója.

Az első nap a zenekarok megérkezésével kezdődött a Jámbor Tehénbe, majd este 7 órától lehetett e zenekaroknak beregisztrálni. Ezt követte egy rövid sajtótájékoztató, majd egy kerekasztal-beszélgetés, amely a „Mitől működik a zene?” nevet kapta. A kerekasztal beszélgetés moderátora Dobai Csaba volt, aki egyben a Zenetér megálmodója és főszervezője is. Beszélgetőpartnerei Lukács Szilárd, Nagy Hunor, Siklódi Bátor, Fodor László, Ila Gábor, Argyelán Zsolt és Molnár Ede. A kerekasztal beszélgetést az Eztán zenekar koncertje követte.

A második nap a zenekarok érdekes előadásokon vehettek részt olyan témákban, mint például hol vannak fellépési lehetőségek Erdélyben, mit tartsanak szem előtt a technikai igények megírásakor. A délután folyamán volt egy ebédszünet, majd ezt követően hangszeres workshopok voltak és úgyszintén érdekes előadásokat tartott a Stairway bookingtól Nagy Hunor-Györk. Este ismételten koncerteket ajánlott a program az érdeklődőknek, ugyanis a Siculus Ifjúsági Ház nagytermében a 6Chapter és a DissOrder székelyudvarhelyi zenekarok csaptak a gitárok húrjai közé. Az este folyamán egy jam session-re is sor került.

Az utolsó napon a búcsúzásé volt a főszerep és azé, hogy a zenekarok megbeszéljék, milyen is volt ez a találkozó, mit lehetne még kihozni ebből, hogy lehetne fejleszteni.

Egy igazán izgalmas hétvége volt ez a zenekarok számára, folytatás jövőre!!

Az esemény nem valósulhatott volna meg Hargita Megye Tanácsának nagylelkű támogatása nélkül, akinek ezúton is hálásak vagyunk!

[Dunkler Krisztián]

III. UFF-napok

Harmadik alkalommal került megszervezésre az UFF-napok, mottója a „Zenére hangolva!”, amellyel párhuzamosan zajlott a Zenetér – Székelyföldi fiatalok találkozója is. Az esemény elsősorban az UFF-tagoknak szólt, de nagy szeretettel vártunk másokat is, akik egy kis ízelítőt szerettek volna nyerni a szervezet életéből és jó hangulatban tölteni a hétvégét.
Az első napot egy kerekasztal-beszélgetéssel kezdtük, témája a zene szakma volt. Nem sokkal később az Eztán együttese rázta fel a hangulatot a Jámbor Tehénben.
Szombaton több programpont is várt ránk, amelyek előtt kávéval és vagány társasjáték-sarokkal készültünk a látogatóknak. Aktuális témával készültünk kimondottan a következő kerekasztal-beszélgetésre, a székelyudvarhelyi gólyabálokról beszélgettek azok gólyái, főgólyái és nem utolsó sorban szervezői. Érdekes információkat és kulisszatitkokat tudhattunk meg, majd mi is, mint nézők, kérdezhettünk tőlük. Azokra is gondoltunk akik bizonyos okokból nem tudtak eljönni, online live formájában volt megtekinthető számukra. Az A.Zs.V.-n (Atlajun zseniális vetélkedője)
csapatokban kellett dolgozzunk, kreatívan és pontosan megoldva a különböző feladatokat. Egyik kedvencünk a már jól ismert Nap fia-Hold leánya Diáknapos vetélkedő rövidített verziója volt, de hasznos információkat tudhattunk meg az UFF-ról a Kahoot mérkőzés közben is. Este őrületes koncerteken vehettünk részt, a 6 Chapter és a DissOrder együttesre tombolhatott a közönség. A Halloween-buli nagy sikert aratott, mindenki kreatívabbnál kreatívabb jelmezekbe bújt. Az este utolsó programja a tombola húzás volt, a résztvevők saját UFF-os zoknival térhettek haza többek között.
Az utolsó nap inkább csapatépítő jellegű volt. Különböző társasjátékok segítségével fejlesztettük egymás iránti bizalmunkat, a megfigyelő és kommunikációs készségünkkel együtt. A Számháború nevű játékban megtanultunk egymásra figyelni, kitartóak lenni és a türelmünket is próbáltuk megtartani. Annyira belemerültünk a játékba, hogy sajnos nem maradt idő a filmestre, de így is egy nagyon élménydús napot tudhattunk magunk mögött. Nagyon jól érezte magát mindenki, mindenkitől szerencsére csak pozitív visszajelzést hallottunk. A társaság és a különböző programok által, mindenki valami újat tudott tanulni, tudta képezni magát. Remélem jövőre is megrendezésre kerül a rendezvény, az A.ZS.V.-vel együtt. Nagysegítség volt ez a hétvége, így megújult erővel tudjuk folytatni a Városi gólyabál szervezését.

A rendezvényt az Udvarhelyi Fiatal Fórum csapata szervezte, megvalósításunkban támogatott Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, akiknek ezúton is köszönjük nagylelkű hozzájárulását!

[Bálint-Benedek Avar]

Kerekasztal-beszélgetés a székelyudvarhelyi gólyabálokról

Tehát 2022.11.04-06 : UFF-napok. November első hétvégéjén kikapcsolódási lehetőséget kínált az Udvarhelyi Fiatal Fórum a mindenkori UFF-osnak, de azoknak is, akik szeretnének kicsit jobban belelátni a szervezet életébe. Ez a rendezvény programpontjába is bekerült egy kerekasztal-beszélgetés arra való tekintettel, hogy az őszi iskolakezdéskor városunk középiskolás diákjait leginkább csak a székelyudvarhelyi gólyabálszezon tudja igazán lázba hozni és az érdeklődésüket fenntartani. Így az UFF csapata úgy döntött, hogy azzal párhuzamosan, hogy megszervezi a már hosszú évek óta hagyományos rendezvénynek számító városi gólyabált, megkérdezi azokat, akik részt vettek a középiskolás gólyabálokon gólyákként, főgólyákként, vagy szervezőkként, hogy ők hogyan élik meg ezt a két és fél hónapos intenzív előadás és buli szezont, ezért egy közös kerekasztal-beszélgetésre invitálta őket az UFF konferencia-termébe.

A beszélgetés résztvevői Szőcs-Gazdi Anna, gólya a Tamási Áron Gimnáziumból; Pál Réka, a Baczkamadarasi Kis Gergely Ref. Kol. nyertes főgólyája; Rácz Ákos, Benedek Elek Pedagógiai Líceum gólyabáljának egyik szervezője; Kozák Brigitta, a Marin Preda Elméleti Líceum nyertes gólyapár lány tagja; Tifán Dóra, főszervező a Palló Imre Művészeti Szakközépiskolából; András Mátyás, aki szintén szervező volt, a Kós Károly Szakközépiskola gólyabálján; Karsai Tamás, a Bányai János Műszaki Szakközépiskolából szervező; valamint Kozma Blanka, a nyertes főgólya az Eötvös József Szakközépiskola gólyabálján. A beszélgetést Balázsi Tekla, egy városi gólyabál szervezője moderálta, aki a gólyabálos munkafolyamatokba szeretett volna betekintést nyerni, arra volt kíváncsi, hogy szerepkörtől függően ki hogyan készült az ünnepségre.
A bemutatkozó kör után a gólyabálra hangolva olyan kérdéseket tett fel a beszélgetésen résztvevőknek, hogy ki hogyan birkózott meg a saját feladataival, mennyire voltak nehézségek a készülődést és a kivitelezést illetően. Mindenkinek egyéni története volt, de a konklúziót megfogalmazva mindenki számára voltak kisebb-nagyobb akadályok, de együgyűen mindenki nagyon várta, máskülönben nem vették volna ki a részüket belőle. Ezt a kérdéssort követően Tekla arra volt kíváncsi, hogy voltak-e tévhitek ezekben a fiatalokban a gólyabállal kapcsolatosan, lévén, hogy az eseménysorozatból 2 évnyi ünnepség elmaradt a pandémia hozadékaként. A diákok mindannyian nagyon izgatottak voltak a rendezvény miatt, legtöbbjük ilyennek, vagy legalább hasonlónak képzelte el, de olyan is volt, akinek nem voltak elképzelései, mégkevésbé igényeik. A következőkben a moderátor a rossz tapasztalataikra – amennyiben voltak – és a legjobb élményeikre tért ki, majd lehetőséget adott a helyszínen-, és online hallgatóknak arra, hogy ők is kiegészítő kérdéseket tegyenek fel a beszámolóknak. A beszélgetést a városi gólyabál ízelítője és a már hagyománnyá vált villámkérdések zárták.

Ezúton is köszönjük támogatónknak, a Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának a közreműködésüket.

Mitől működik a zene? kerekasztal-beszélgetés

Az UFF-os kerekasztal-beszélgetések egy újabb őszi kiadása ezúttal a zenére koncentrálódott.

2022.november 4-6 között szerveződött meg az UFF-napok harmadik kiadása, melynek mottója nem hiába lett „Zenére hangolva!”, ugyanis ezzel párhuzamosan zajlott a Zenetér – Székelyföldi Fiatal Zenekarok találkozója is. Egy zenekar életének nagy százalékát a próbálás, utazás és koncertezés teszi ki. De mikor jut arra idő, hogy a zenekari tagok találkozzanak más szakavatott zenészekkel, háttéripari emberekkel, hogy megosszák tapasztalataikat egymással, közösen töprengjenek valamin, tanuljanak új dolgokat egymástól vagy éppen jammeljenek egyet a rég nem látott zenész ismerősökkel?

A Zenetér teret biztosított a találkozásra s ez hozadéka volt többek közt egy újabb kerekasztal-beszélgetés, ami értelemszerűen a zene köré épült fel. A “Mitől működik a zene?” kerekasztal beszélgetés a mini fesztivál első estéjén került megrendezésre, amolyan nyitó napirendi pont volt. Érdemi része, hogy próbáltuk egy kicsit felmérni, megvizsgálni a székelyföldi zenészek és zenekarok helyzetét, valamint néhány székelyföldi zeneiparban tevékenykedő fiatal megvitatták közönség előtt, hogy vajon mi kell ahhoz, hogy jól működjön a zene: pénz, közönség, háttéripar vagy jó alkotók és alkotások? A konklúzió reprezentativitását az erősítette meg, hogy a panel-beszélgetésen résztvevők közt egyaránt szerepelt zenész és booker is. Íme a panel résztvevői: Argyelán Zsolt(Eztán\Gröningen), Fodor Laci (Teddy Queen), Ila Gábor(Eztán, Marosvásárhelyi Rádió), Lukács Szilárd(DissOrder), Molnár Ede(Eztán), Nagy Hunor Györk(Stairway Booking, Mumush) és Siklódi Bátor(Palma Hills), a kérdéseket feltette, a beszélgetést moderálta Dobai Csaba (Sound of Csabika).

Egy bemutatkozó körkérdés után tehát feltevődött A kérdés:  mitől működik a zene? Csabika a kérdése után megjegyezte, tudja, hogy ez egy sohavégetnemérős kérdés és, hogy nincs egy jó recept rá, de ebből a kérdésből kiindulva érintették majd az összes többi lényeges témakört, ami mind arra utalt vissza, hogy mitől is tud valójában működni a zene. Úgy a zenekarok, mint a tour manager, vagy booker felmérték a jelen álláspontjukat, feltárták az alapvető problémákat, megfogalmazták az igényeiket és szakmai, valamint baráti tanácsokkal látták el egymást, ami aztán a hétvége folyamán még szívélyesebbé vált.

Mindenik résztvevő igényei közé fogalmazta meg azt, hogy ilyen jellegű beszélgetésekre és találkozásokra elengedhetetlenül szükség van, hogy megalapozódjon valami változásnak, fejlődésnek a kezdeményezése.

Köszönjük a Székelyudvarhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának támogatását, mely nélkül nem jöhetett volna létre az esemény.

III. Green Game Hargita Megyei Környezettudatos vetélkedő

Az alábbiakban láthatjátok a vetélkedő mindhárom forduló pontszámait és az összesítést is:

Csapatnév Település I. forduló pontszám II. forduló pontszám III. forduló pontszám Összpontszám
3 Muskétás Csíkszentmárton 58.00 76.00 43.50 177.5
A természet őrei Korond 92.00 95.00 82.00 269
A világ védelmezői Zetelaka 90.50 78.00 69.50 238
ÁCSOK SzékelyUdvarhely 71.80 49.00 79.50 200.3
Agymenők Korond 88.50 65.00 55.00 208.5
Aszteliteniszesek Székelyudvarhely 76.30 79.00 76.50 231.8
Barbie girls Székelyudvarhely 71.50 76.00 72.50 220
Bio Fuel SzékelyUdvarhely 26.00 0.00 0.00 26
Bió Refi Székelyudvarhely 78.40 69.00 75.50 222.9
Bio tudósok Gyergyóditró 66.80 76.00 72.50 215.3
Biocönózis Székelyudvarhely 92.70 92.00 79.50 264.2
BioÉlet Székelyudvarhely 86.40 86.00 87.50 259.9
Biosz farkasok Csíkszentsimon 42.80 15.00 0.00 57.8
Biosz mániások Székelyudvarhely 84.50 78.00 75.00 237.5
BioszFarkasok Csíkszereda 64.90 67.00 65.00 196.9
Biotrio Székelyudvarhely 90.50 82.00 80.50 253
Bioxtriák Székelyudvarhely 82.20 69.00 81.50 232.7
C.D.C Székely Udvarhely 66.00 0.00 0.00 66
Capybarák Székelyudvarhely 82.40 76.00 74.00 232.4
CsavartDNSek Korond 79.60 81.00 79.50 240.1
Cserevirágok Csíkszentdomokos 95.00 96.00 83.50 274.5
Csiga Borszék 72.30 73.00 64.00 209.3
Csillagos Hármas Zetelaka 40.00 6.00 0.00 46
Csiperkék Gyergyószentmiklós 88.20 81.00 79.50 248.7
Csűrcsavarintó Székelyudvarhely 90.20 93.00 86.50 269.7
Fantasztikus hármas Székelzkereszúr 82.20 94.00 68.50 244.7
Flamingók Székelyudvarhely 89.50 93.00 79.50 262
Forest Girls Gyergyóújfalu 53.10 53.00 75.50 181.6
Frici Székelyudvarhely 40.20 52.00 0.00 92.2
Geo-lányok Gyergyóalfalu 74.70 80.00 75.50 230.2
Golden Trio Csíkszentkirály 88.20 81.00 73.50 242.7
Green Girls Székelyudvarhely 55.40 40.00 76.00 171.4
Green Team Székelykeresztúr 72.00 69.00 72.50 213.5
Green Trio Zetelaka 84.50 82.00 83.00 249.5
Green World Székelykeresztúr 69.30 83.00 80.00 232.3
Gyémántok Csíkcsicsó 52.70 68.00 77.50 198.2
Gyökerek Gyergyószentmiklós 62.20 86.00 83.50 231.7
Gyökerek Székelyudvarhely 81.40 86.00 62.00 229.4
Gyökerek 3.0 Székelyudvarhely 87.50 73.00 81.00 241.5
Gyolyocskák Székely Udvarhely 28.00 87.00 50.00 165
Győztes titkok Madéfalva 54.20 63.00 65.00 182.2
Hakuna Matata Székelykeresztúr 90.00 93.00 76.50 259.5
hatodikosokosok Ditró 66.60 58.00 59.50 184.1
Ho-Ho-Ho-Horgászok Ditró 63.70 55.00 53.00 171.7
Hosszúhajú Veszedelmek Zeteváralja 83.50 76.00 71.00 230.5
Hupizöld törpikék Csíkszentmárton 39.20 58.00 16.50 113.7
Kányádi ököfanatikusok Kányád 32.40 78.00 68.50 178.9
Kék Halak GyergyóDitró 72.40 53.00 0.00 125.4
Királyok Székelyudvarhely 45.00 40.00 0.00 85
Kisokosok Csíkcsicsó 68.60 66.00 64.50 199.1
Kitartók Székelykeresztúr 71.80 39.00 66.00 176.8
Kitörő vulkánok Székelykeresztúr 93.00 98.00 93.50 284.5
Komposztálók Székelyudvarhely 85.90 86.00 75.00 246.9
Környezetbe valók Korond 90.00 83.00 85.00 258
Környezetvédelmi csajok Gyergyóújfalu 71.20 64.00 0.00 135.2
Lajhárok Csíkszentsimon 28.70 61.00 74.00 163.7
Legendák Székelyudvarhely 70.70 91.00 73.50 235.2
LEGYÉL ZÖLD! Székelyudvarhely 68.90 79.00 80.00 227.9
Logikukacok Székelyudvarhely 76.00 78.00 70.50 224.5
LóvassoKK Gyergyószentmiklós 81.20 84.00 86.50 251.7
Menta Csíkszereda 71.70 71.00 74.50 217.2
Mérgesgombák Székelyudvarhely 67.00 60.00 74.50 201.5
Metamorfózis Csikszentsimon 48.00 38.00 62.50 148.5
Mozaikok Csíkszentsimon 90.00 90.00 78.50 258.5
Nárciszok Székelyudvarhely 84.00 69.00 77.50 230.5
Ökósok Csíkszereda 90.00 88.00 89.50 267.5
Ökosz mokosz Székelyudvarhely 35.70 31.00 22.50 89.2
Ötlevelűlóherék Székelyudvarhely 75.50 76.00 82.50 234
PÁB Nagygalambfalva 72.40 71.00 82.50 225.9
Palánták Székelyudvarhely 82.00 84.00 85.00 251
Párducok Csíkszereda 80.70 70.00 0.00 150.7
Parossy Méter legjobbjai Székelyudvarhely 80.30 66.00 72.00 218.3
Páviánok Székelyudvarhely 43.50 0.00 0.00 43.5
Peda csemeték Székelyudvarhely 74.30 45.00 57.50 176.8
Pindúr pandúrok Oroszhegy 89.50 95.00 78.00 262.5
Pipacsok Székelyudvarhely 80.50 76.00 74.00 230.5
Primadonnák Székelyudvarhely 29.00 0.00 0.00 29
Radír Csíkszereda 90.40 83.00 84.50 257.9
Robogósok Zeteváralja 59.30 34.00 43.00 136.3
Rózsák Székelyudvarhely 85.00 79.00 88.50 252.5
Szélerősek Csíkszentmárton 50.60 0.00 0.00 50.6
Szférák Székelyudvarhely 79.00 89.00 80.50 248.5
Tabakollók Csíkrákos 73.50 58.00 63.50 195
természet angyalai Suseni 71.20 13.00 0.00 84.2
Természet örangyalai Csíkszentdomokos 54.00 70.00 60.50 184.5
Természetbarátok Borszék 0.00 68.00 0.00 68
TERMÉSZETES HÁRMAS Csíkszentdomokos 61.20 81.00 81.50 223.7
Természetjárók Ditró 57.90 79.00 46.50 183.4
Tölgyfa csapat Csíkrákos 88.00 72.00 87.50 247.5
Törperdészek Gyergyóújfalu 87.30 0.00 78.50 165.8
Tündérkerti természetbarátok Borszék 87.80 84.00 77.50 249.3
Unesco Székelyudvarhely 74.90 64.00 74.00 212.9
Zöld Csapat Székelykeresztúr 89.00 82.00 85.00 256
Zöld Hidra Székelykeresztúr 81.00 80.00 80.00 241
Zöld Képűek Székelyudvarhely 53.20 17.00 43.00 113.2
Zöld lányok Oroszhegy 90.60 88.00 82.00 260.6
Zöld Manók Gyergyótekerőpatak 61.80 72.00 74.50 208.3
Zöld manók Ditró 68.00 62.00 74.50 204.5
Zöldek Szentegyháza 42.30 0.00 0.00 42.3
Zöldellők Gyergyószentmiklós 92.70 83.00 76.50 252.2
Zöldikék Csíkszereda 72.90 71.00 83.50 227.4
Zöldikék Törpikék Gyimesközéplok 81.50 53.00 69.00 203.5
ZöldManók Székelyudvarhely 61.20 70.00 74.50 205.7
Zöldmanók Csikrákos 74.50 58.00 68.00 200.5
Zsenik Zseniei a Zsenik között Zeteváralja 71.00 0.00 0.00 71

UFF-osaink székelyruhában

Bővült az UFF udvarhelyszéki népviselet-készlete

image_50403585

Amint azt már megszokhattuk, az UFF-os ruhatár évről-évre újabb darabokkal bővül. A megszokott szervezőpólók mellett számtalanszor újítottunk már, polár felsővel, zoknikkal, most azonban tradicionálisabb vizekre evezve két pár udvarhelyszéki viseletet szereztünk be önkénteseinknek. Szervezetünk éves programjában mindig kiemelkedő szerepet kapnak az udvarhelyszéki gazdag kulturális élet összetevői, kiemelkedően fontosnak tartjuk hagyományaink ápolását és továbbadását. Ebben a tevékenységünkben mindenkori partnereink a Székelyudvarhelyi Művelődési Ház munkatársai, akik szakmai segítséget nyújtottak a viseletek kiválasztásában. A székelyruhák vásárlásához nyújtott nagylelkű támogatást köszönjük Hargita Megye Tanácsának, a viseletek elkészítését pedig a székelyudvarhelyi Naturustiq varroda munkaközösségének!

image_50419201