Tisztújítás az UFF-nál

Rendhagyó tisztújító közgyűlést tartott az Udvarhelyi Fiatal Fórum december 26-án este: a már hagyományos évzáró rendezvényen ugyanis több tíz év után kihívója akadt a szervezet jelenlegi elnökének.

A megszokott módon, a tagság számbavételével majd az éves beszámolókkal vette kezdetét a közgyűlés év végi találkozója. A mintegy 140 tiszteletbeli és aktív UFF-tagot előbb Toth Tímea, az UFF elnöke köszöntötte, majd Horváth Rékát, a MIT korábbi elnökét jelölte ki a testület ülésvezetőnek.

A következő órában részletes beszámolók következtek az UFF 2025-ös programjairól, amely során – az utóbbi években meghonosult szokás szerint – a programok felelősei – középiskolások, UFF-munkatársak, a Vezető Tanács tagjai és külsős projektvezetők – kaptak szót, hogy lajstromba szedjék a megvalósult programokat. Volt ebből bőven, hiszen a már megszokott programok – a Székelyudvarhelyi Diáknapok, a Városi Gólyabál, stb. – mellett számtalan pályázati projektet valósított meg a UFF csapata, de voltak partnerségben megvalósult rendezvények és olyan, belsős projektek, amelyek az UFF-os csapat építését, képzését szolgálták. A beszámolók során felszólaltak és beszámoltak az UFF alelnökei, Dobai Kincső és Fülöp Írisz, a Magyar Ifjúsági Tanács újonnan megválasztott elnöke, Bálint-Benedek Avar, illetve a UFF tavaly indított alumni-csoportjának tevékenységéről Vass Orsolya, korábbi elnök számolt be.

A már megszokott pénzügyi beszámoló sem maradt el: az év talán legnagyobb megvalósítása – legalábbis Toth Tímea összegzése szerint –, hogy idén az UFF-nak sikerült újabb öt évre megnyerni a EUROPE DIRECT iroda fenntartásának jogát, amely nagy mértékben hozzájárul a szervezet pénzügyi stabilitásának biztosításához.

Az est leginkább várt része egyértelműen a tisztújítás maga volt: a Vezető Tanácsba már felnőtt, de még középiskolás UFF-tagokat is helyet kaptak, az Ellenőrző Bizottság pedig a megszokott formában formában folytathatja tevékenységét újabb két évig. Alábbiakban található a jelöltek teljes listája és az általuk megszerzett szavazatok száma:

Vezető Tanács:

Dobai Kincső 124 szavazatot kapott

Fülöp Írisz 125 szavazatot kapott

Bálint-Benedek Avar 121 szavazatot kapott

Kovács Adrienn-Eszter 87 szavazatot kapott

Fekete-Pál Kolos-Tas 118 szavazatot kapott

Nagy Magor-Attila 116 szavazatot kapott

Szász Jenő 117 szavazatot kapott

Kovács Rebeka 124 szavazatot kapott

 

Ellenőrző Bizottság:

Lajos Attila 126 szavazatot kapott

Barabási Hajnal 126 szavazatot kapott

Szabó-Sándor Bíborka 128 szavazatot kapott

 

Elnök:

Toth Tímea 109 szavazatot kapott

Farkas Tamás 17 szavazatot kapott

Ennek értelmében tehát a Közgyűlés Toth Tímeának, a szervezet korábbi elnökének szavazott újabb két évre bizalmat, aki beszédében köszönetet mondott és kifejezte háláját azoknak az UFF-tagoknak, akik számára a szervezet mindig kiemelkedően fontos volt és rekordszámban jelentek meg 26-án.

35 éves az UFF – kisfilmek

35 éves az Udvarhelyi Fiatal Fórum címmel indítottunk kisfilmsorozatot, melynek célja a szervezet fennállásának, három és fél évtizedes múltjának méltó ünneplése.

A sorozat az UFF korábbi elnökeinek, Nagy Pálnak, Jakab Attilának és Vass Orsolyának az egyéni epizódjaival kezdődik, ezeket követik a 3 fős csoportokban, podcast-jelleggel rögzített beszélgetések, ahol egy-egy UFF-os generáció tagjai beszélgetnek egymással, felidézve a legkedvesebb emlékeiket és közösen keresve a választ a következő kérdésekre:

1. Mi a legmeghatározóbb UFF-os élményetek, emléketek?
2. Nektek személyesen mit adott az UFF?
3. Mik azok a készségek, amiket az UFF-nál sajátítottatok el, milyen lehetőségeket kaptatok?
4. Szerintetek egy udvarhelyi fiatal életében miért fontos az UFF, mit tud hozzátenni?

A beszélgetések vendégei rendre: Mihály Tünde, Csáki Gergely, Fancsali Barna, majd Lázár Beáta, Dobai Csaba, Gedő Zsolt, őket követte Kovács Rebeka-Noémi, Német Ágota és Biró Dániel, majd következett Fülöp Írisz, Nagy Zenkő és Lajos Attila, végül pedig Balázsy Tekla, Bálint-Benedek Avar és Gyerő Soma ültek le az ikonikus kanapéra.

A beszélgetések megtekinthetők az UFF Facebook- és Instagram oldalain, vágatlan verziójuk elérhető a szervezet YouTube csatornáján.

A projekt a teljes 2025-ös évünket átszőtte, megvalósulását támogatta Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala és a Communitas Alapítvány, akik anyagi hozzájárulása elengedhetetlen volt a többezres nézettségű videók elkészítéséhez.

Játssz ma! társasjáték estjeink

Egyik legkedvesebb belsős hagyományunknak tartjuk az UFF-os társasjáték-esteket. Az elmúlt évek során ezek a programok bizonyultak a legjobb csapatépítőknek, ezért igyekszünk havi rendszerességgel megszervezni őket.

A program célja a kezdetektől semmit sem változott, tartalmas kikapcsolódási lehetőséget kívánunk biztosítani az aktív tagságnak és a székelyudvarhelyi fiataloknak. A hónap utolsó péntekjén megtartott eseményeken rendre négy-öt társasjátékot próbálhatnak ki a részvevők, ezeket mindig úgy válogatjuk össze, hogy legyen közte csapat- és egyéni játék, illetve olyan is, amely a fiatalok különböző kompetenciáit fejleszti.

A társasestek jellemzően nagyon népszerűek, 30-40 részvevővel, így a játék párhuzamosan, több kisebb csapatra oszolva zajlik.

Az UFF számára kiemelten fontos, hogy folyamatosan bővítse a rendelkezésre álló társasjátékok kínálatát, így a már klasszikusnak számítód arabok mellett minden évben egészen új játékokkal bővítjük a készletünket, ezeket is mind ki lehet próbálni a társas-esteken.

A program népszerűségére való tekintettel, a jövőben is folytatódik a Játssz ma! Találkozzunk a következő alkalomkor!

Idén 10 új játékkal bővült a kínálatunk, melyeket rendre ki is próbáltunk és néhányuk igazi kedvenccé vált az évben, ezeket a társasjátékokat a Communitas Alapítvány támogatásával szeretzük be, akiknek ezúton is hálánkat szeretnénk kifejezni.

EREDMÉNYEK – VI. Green Game

A VI. Green Game Hargita megyei környezettudatos vetélkedőn elért eredményeitek:

Csapatnév Település I. forduló II. forduló
A diófa három ága Székelyszentkirály 78 77
A természet tudósnői Szentegyháza 77 75
ARANYSUGARAK Hidegség 74 75
BioBumm Székelyudvarhely 98 95
Biogreen Székelyudvarhely 93 72
Biosz szakik Székelyudvarhely 67 79
Csajok Szentegyháza 68 68
Csillagfények Hidegség 98 81
Csingilingi Barkácsbrigád Székelyudvarhely 83 82
Diddy blud victory royale Gyergyószentmiklós 74 72
Earthrise Team Székelyudvarhely 85 66
Geo Force Székelykeresztúr 89 69
Gilik Székelykeresztúr 100 83
Green World Csíkcsicsó 83 71
GreenGlowsGirl SzékelySzentkirály 83 79
gyökerek Gyergyószentmiklós 81 72
Gyuláék Gyergyószentmiklos 65 67
Havasok Székelykeresztúr 97 91
Hétalvók Székelykeresztúr 90 85
HUNIK Hidegség 87 76
Ingyenélők Székelykeresztúr 87 75
Kaktusz kommandó Székelyudvarhely 93 76
Kis leopárdok Hidegség 98 79
Klorofillok Csíkcsicsó 74 85
Lepkefogó Székelyszentkirály 75 81
Napraforgók Gyergyóalfalu 77 76
NapraKészek Korond 98 89
Napsugarak Hidegség 80 62
Naturál-OK Székelyudvarhely 97 76
Nimfák Székelykeresztúr 93 80
Nincs Gyergyószentmiklós 66 66
Ökobombák Korond 93 86
Palántak Gyergyóalfalu 76 66
PIK-PAK Hidegség 66 68
SejtKommandó Székelyudvarhely 92 83
Természet Királynői Székelykeresztúr 97 64
Természetmanók Gyergyószentmiklós 83 76
The Trio MCN Gyergyóújfalu 95 67
Vándorsólymok Hidegség 98 82
Zöldikék Csíkcsicsó 80 68
Zöldikék Hidegség 40 58
Zöldtrió Hidegség 87 70

SZUFFLA: egy évad története – alkotás, közösség és jelenlét

A SZUFFLA színjátszókör idei évadának minden pillanata azt bizonyította, hogy a közösségi alkotásnak különleges ereje van. A csoportba érkező fiatalok nem csupán színjátszást tanulnak: megtanulják meghallani egymást, jelen lenni a térben, felelősséggel dolgozni együtt és teret adni a saját kreativitásuknak.

A foglalkozások idén is változatos helyszíneken zajlottak. A Siculus Ifjúsági Ház biztosította a próbák nagy részének otthonát, ahol a fekete függönyök mögé zárt tér tökéletesen alkalmas volt az elmélyült munkára, a koncentrációra és az improvizációs gyakorlatokra. Ugyanakkor a jó idő beköszöntével a csoport gyakran kivonult a parkba, ahol a természet közelsége új energiát és frissességet adott a közös feladatoknak. A kültéri drámapedagógiai játékok – a mozgásos gyakorlatoktól a bizalomépítő feladatokig – még inkább összehozták a csapatot, és lehetőséget adtak arra, hogy a tagok másfajta jelenléttel, még szabadabban dolgozzanak.

A rendszeres heti munkát két színész, Veres Orsolya és Wagner Áron-Balázs vezette, akik nemcsak szakmai tudásukkal, hanem türelmükkel és nyitottságukkal is hozzájárultak a közösség formálásához. A fiatalok az évad során olyan készségeket fejlesztettek, amelyek nemcsak a színpadon, hanem a mindennapi életben is meghatározók: magabiztosabbak lettek, fejlődött a kommunikációjuk, az együttműködési képességük és a kreatív gondolkodásuk.

Az évad fontos része volt a közösségépítés. A próbák mellett a csoport sok időt töltött kötetlen beszélgetésekkel, közös játékokkal és olyan helyzetekkel, amelyek hozzásegítettek ahhoz, hogy a SZUFFLA több legyen egyszerű színjátszókörnél: valódi közösséggé váljon. A tagok saját logós pólói és matricái, amelyek a szezon során készültek el, nem csupán vizuális elemek, hanem a közösséghez tartozás érzését is erősítették.

A képek magukért beszélnek: a parkban zajló játékok, a koncentrált terempróbák, a közös tervezés és alkotás, valamint a jókedvű csapatfotók mind azt a folyamatot mutatják meg, amelyben a SZUFFLA tagjai együtt teremtenek értéket. Minden alkalom egy újabb lépés a fejlődésben, minden gyakorlat egy újabb lehetőség arra, hogy valami közös szülessen.

Az évad során készült előadás, a „RESZET”  improvizációs produkció is ennek a közös munkának a gyümölcse. A résztvevők a próbafolyamat minden szakaszában aktív alkotótársai voltak az előadásoknak, így a produkciók nemcsak egy-egy ötlet megvalósítását jelentették, hanem a csoport identitásának lenyomatát is.

A SZUFFLA továbbra is nyitott minden fiatal számára, aki szeretné kipróbálni magát a színpadi jelenlét világában, szeretne fejlődni, együtt gondolkodni és egy befogadó közösség részévé válni. Az itt megszerzett élmények és készségek jóval túlmutatnak a színpad világán: valódi útravalót jelentenek a személyes fejlődéshez.

A SZUFFLA következő évada is folytatja ezt a munkát: alkotással, kíváncsisággal és energiával teli közösséget építünk tovább, együtt.

A projekt megvalósulását a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont támogatta. Anyagi hozzájárulásuk nélkül ez az évad nem jöhetett volna létre, így hát őszinte köszönetünket szeretnénk kifejezni, amiért hittek a projektünk erejében és támogattak minket!