3. Dinamit! Sikeres fiatalokkal egy teljes nap

  1. március 9., Marosvásárhely, Kultúrpalota

Előadások a Kultúrpalotában 10:00 – 18:00 óra között, majd Friday Rehab koncert 20:00 órától a marosvásárhelyi G. Caféban.

Regisztráció a Dinamitra

A MIT tagszervezetek közös programjaként harmadik alkalommal rendezik meg a Dinamit! Teret nyitunk sikerkonferenciát, március 9-én, hagyományos helyszínen, a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. A 2017-ben indult programsorozat sikeressége bebizonyította, Erdélyben rengeteg olyan fiatal él, akik pozitív példát mutathatnak a pályaválasztás előtt állóknak. Ezért továbbra lehetőség nyílik nekik a Dinamiton a sikereik bemutatására és arra, hogy történeteikkel másokat is motiválni tudjanak.

2019. március 9-én színpadra lép többek közt közösségépítéssel, informatikával, médiával, sporttal foglalkozó erdélyi magyar fiatal illetve lesz a meghívottak között repülő pilóta, lelkész, ügyvéd és vállalkozó is. A szervezők és előadók szigorú időkeretet szabtak az előadásokra, bemutatkozókra, megtartva így a program pörgőségét és lényegre törő stílusát. Egy nap alatt 12 fiatal, saját területén sikeres szakember mutatkozik be, akiket az előadásaik után személyesen, a helyszínen megközelíthetnek a részvevő diákok, fiatalok és személyesen feltehetik a prezentációk kapcsán felmerült kérdéseiket, tanácsot kérhetnek, ismerkedhetnek és kapcsolatokat építhetnek.

Az idei Dinamiton kiemelt figyelmet fordítanak a szervezők az előadók és közönség közötti kötetlen kapcsolatépítés megteremtésének lehetőségére. A konferencia után a marosvásárhelyi G. Café-ban folytatódik a program, előadók, szervezők és a közönség közösen bulizhatnak a székelyudvarhelyi Friday Rehab zenekar koncertjén.

Az előadások 10 órától 18 óráig tartanak majd, a koncert pedig este 20 órától veszi kezdetét. A konferencián való részvétel ingyenes, a koncert pedig félárba (5 lej) kerül a konferencián résztvevőknek, akik pedig a Dinamit-ból idén csak a bulit szeretnék átélni, azok 10 lejért vehetnek részt.

Az idei Dinamit! Sikerkonferencia előadói (külön dokumentumban részletes programrács):

  • Ferencz András (online vállalkozó) – Tedd azt, amit nem tudsz!
  • Bagaméri Noémi (műsorvezető)- Mikrofonnal a világ körül
  • Vadász Zoltán (vállalkozó, designer) – minic – csak a munkát vesszük komolyan
  • Ilyés Szabolcs (teqball sport képviselője) – Lábbal a világkupáig
  • Szikszai Szabolcs (lelkész, blogger) – Az élet papos-blogos oldala
  • GrubisicsCsaga (reklám, vizuális kommunikációs szakember)- A formatervezés művészete
  • Tálas Ferenc (bábszínész, oktató) – Nagyra tanítom a kicsiket
  • Jobbágy Júlia (lelkész, közösségépítő)- A lehetőségek hivatása
  • Tornai István (fotós, videós)- Klippelj rá!
  • Takács Kató Kata (ügyvéd)- Law and love
  • Geréb Róbert (vállalkozó, okos eszközök kifejlesztője)- Mindent csak okosan
  • Tóth Gergely (repülő pilóta)- Öveket becsatolni! A Wizzair repülőjárata felszállásra kész

A program sikerességét több eredmény is bizonyítja: az első Dinamit után általános iskola végén illetve középiskolába járó fiatalok küldtek visszajelzést az előadóknak, miszerint előadásaik után tudtak dönteni iskola illetve egyetem vagy szak választásában. Bátorságot kaptak. Továbbá a Dinamit programok során fellépett előadók megismerkedve több területen is segítik azóta is egymást: a reklámtervező a cukrásznak segít a munkája népszerűsítésében vagy a marketinges fiatal a paraolimpikon versenyére gyűjtéseket és kampányokat szervez. A Dinamit előadók szakmai partnerségei és a pályaválasztás előtt állók segítése teljes mértékben bizonyítja a program létjogosultságát.

A program március 9-én, szombaton 10 órakor kezdődik, kezdés előtt egy órával korábban már várni fogják a szervezők a résztvevőket, át lehet már venni a karszalagokat, buli belépőket. Ha bárkinek problémát jelent az utazás, azt is jelezni lehet a jelentkezési lap megjegyzés fülénél, hiszen igény szerint buszokat is indítunk Sepsiszentgyörgy – Marosvásárhely és Székelyudvarhely – Marosvásárhely útvonalakon.

A Magyar Ifjúsági Tanács és a 3. Dinamit támogatói: Nemzetstratégiai Kutatóintézet és Bethlen Gábor Alapkezelő ZRT.

JÉGKARNEVÁL- kicsiknek és nagyoknak

2019 február 24-én ismét sor került a közkedvelt és hagyományos rendezvényünkre, a Jégkarneválra.

Idén a megszokottnál különlegesebb programsorozaton vehettek rész a vendégek, hiszen a megszokott játékokon kívül műkorcsolyás és hokis fellépőink is voltak. A gyerekek jókedvét 4 kabala is biztosította, akik a Székelyföldi Legendárium szereplői.

A délelőtti program 10-órától kezdődött ügyességi játékokkal és arcfestéssel valamint zsíros kenyér majszolással, majd a Városi Sportklub játékosai mutattak be 12 órától egy rövid jégkorongmérkőzést, amelyet szívesen nézett kicsi és nagy gyerek is egyaránt. Természetesen az idén sem maradt el a Jégkirálylály és Jégkirályfi választás, valamint különdíjjal is gazdagodott egy diák.

A délutáni program 4 órától kezdődött műkorcsolyás produkciókkal, amelyet a Csíkszeredai Sportklub és Sportiskola diákjai mutattak be. Gyönyörű előadásokat láthattunk, mindenki csodálta a diákok tehetségét. Ezután ügyességi játékokkal folytatódott a Jégkarnevál, amelyek szintén díjazva voltak. Az ügyességi játkok után szabad korcsolyázás és buli volt a jégen.

Köszönjük a támogatást a Székelyudvarhelyi Polgármesteri Hivatalnak,  hogy ideadták  a pályát ,valamint  a többi partnereinknek:  Hargita Megyei Europe Direct Tájékoztató Központ, a SZINFO, a Székelyföldi Legendárium, a Bethlen Gábor Alapítvány, a Székelyudvarhelyi Városi Sportklub,és  a Csíkszeredai Sportklub és Sportiskola.

 

 

 

52605510_10156341802506859_6925674330038730752_n

 

53145800_10156341802586859_9077054509808615424_n

2%-ot az UFF-nak!

Mi az a 2%?

A 2%-os támogatási rendszer lehetőséget nyújt arra, hogy jövedelemadónk 2%-ával egy civil szervezet munkáját segítsük. Ezáltal mi döntünk az államnak – kötelezően – befizetett adónk egy részének felhasználásáról.

2019-ben is járulj hozzá az Udvarhelyi Fiatal Fórum (UFF) munkájához.

 

Hogyan kell kitölteni? Segítünk!

Csak 2 perc!

 

1. Töltsd le és nyomtasd ki a megfelelő űrlapot

230-as űrlap – amennyiben jövedelmed a fizetésből, nyugdíjból származott

 

Ezen az űrlapon már szerepelnek az UFF adatai a megfelelő helyeken.

A 2 százalék az előző adózási évre vonatkozik. 

 

2. Figyelmesen töltsd ki.

230-as űrlap esetében töltsd ki a személyes adataiddal az I. részt. (Date de identificare a contribuabilului), majd írd alá a lap alján, bal oldalt (Semnătura contribuabilului)

Amennyiben jövedelmed más forrásból (is) származott, a 200-as űrlapot kell kitöltened, melynek segédletét itt és itt olvashatod.

 

3. Add le a nyomtatvány

Több lehetőség is van a kitöltött nyomtatványok leadásánal

  • az adóügyi szervnél (Székelyudvarhelyen: Államkincstár, Malom utca 5. )
  • Postán, ajánlott levélként
  • Elektronikus formában ITT

 

Az UFF-ról bővebben olvashattok az uff.ro és a facebook.com/fiatalforum oldalakon.
A 2%-os támogatással kapcsolatos űrlap az UFF honlapjáról tölthető le, illetve személyesen a szervezet székhelyén (Kossuth Lajos utca 20. szám) igényelhető. A 2%-os támogatási rendszerrel kapcsolatos minden egyéb információt az uff@uff.ro címen, a 0266-213371-es telefonszámon, illetve az UFF-irodában szolgáltatunk.

 

 

EVS life now

 

PHOTO-2019-02-01-18-30-22 IMG_1815

I already spent here 4 months and I have a lot of memories about my EVS life. I want to share them with you in this blog post.

Firstly I want to talk about how is going my project in kindergartens. We almost finished this semester and now I can say that we did a really good job. We went in 3 kindergartens and we tried to teach basic English to kids. It wasn’t easy for this age group but even if just a few children could learn something, it is our proud. We taught them the colors, numbers, vegetables, fruits, animals, weather conditions and so on. Of course, they can’t remember all of them but at least they met English at their very young age. It is a good start for the future. Otherwise, they met people who can’t speak their mother language like us and they contact us somehow. They tried and they really love us.

Next semester we will go to primary schools and we are preparing a board-game for them. After we finish I will write the details in my next blog writing.

nov9

Also in these 2 months we had some trips.

First, we went to Balan “Lonely Stone”. Our friend lives there which we met him on the train when we were coming back from our on-arrival training. It was a little bit difficult hiking but it was fabulous. On the top of the stone we had an amazing view.

IMG_8845IMG_1635

Also, we had some interesting events at UFF. We were the jury for a music competition. We had a press conference and it was the first one for me, we talked about our project and our life. Then when I saw the article on the internet I was proud of myself.

IMG_080484513717-1

Another one was an UFF excursion to the Hargita. We were there with a lot of UFF member. It was a really enjoyable time with everyone. November was a really special month for me because of my birthday. Gokhan, Merci, and Zsuzsi made an amazing surprise for me with a present and a cake. Also in Hargita, everybody celebrated my birthday, this was one of the most special birthdays of mine.

IMG_1956

Another important event for me was Christmas because it was also a first for me. We celebrate the new year in Turkey but not Christmas. First, we started with ‘Santa Claus Day’. At age 24, I got my first gift from Santa Claus. Then we visited Christmas markets in a few cities. We had a tree and a Christmas calendar. I felt so lucky because I have housemates who showed me their culture in every way.

IMG_2030

After Christmas, we had the annual UFF meeting and after-party. We took a part in the meeting and talked about our project like every time. After that, there was a great music group performing their musician skills. It was an unforgettable evening for me.

Dec2

For New Year’s Eve our friend Damien came from France, it was our first real meeting because we met him on the internet and for 4 years we’ve seen each other just via Skype. We took him from Sibiu airport and spent 1 day there. Then we went Cluj, Sighisoara, Braşov and we came back to our city. We saw the Christmas markets in these cities they were awesome. We watched fireworks in our city with our champagne. Last year almost all my wishes happened and I hope this year it will be great too.

After a really big and relaxing holiday, we are on our work again. We are completing our board game and so far it went very nice. After we finish we will start to play with primary schools. I am looking forward to playing it with them. Moreover, we want to continue meeting for the English club. We need more motivated participants to keep it available for anyone who wants to improve their English speaking skills. So don’t hesitate and join our Facebook page or get some information from UFF.

I started the new year with a superb vibe. I feel at home thanks to my home mates, UFF family, and the lovely locals. For now, that’s all. See you on my next blog writing. I wish you great days.

Hello dear readers

It’s been a while since I wrote the last blog episode. In that time I did pretty good things, let me write about them…

Firstly if you haven’t been at ”The Lone Rock” in Balan, I think, you should plan a day trip there as soon as possible. One of our friends who lives there invited us. While considering to join him, I didn’t know it will be the most difficult and the most enjoyable hike in my life. We started the trek in the steep trail, we passed through a forest while perspiring excessively. Eventually, we reached the top of the mountain. There is a place which is kind of relaxing spot to look back and feel the achievement. Of course every time there is more thing to achieve. You are not high enough now, take your time to rest, then aim to the top of the rocks near you, as we did.
I assure you it’s not easy at all, but the reward is astonishing when you reach there. Just look at that, AMAZING!

20181110_154526

After the overwhelming hot summer in Turkey, I knew that it will be a harsh winter for me. I accept that it’s way more cold that I confront in my city, but as they said, humans can adapt every kind of condition, they just need some time to adjust. I never thought that the combination of snow, Christmas and Székelyudvarhely would be that beautiful. It helped me to acclimate to the cold weather. Here are some photos as my memories.

IMG_20181220_201730_432

20181120_094312

Being a member of UFF feels good. All the activities, events and concerts make me feel alive. We’ve been volunteer jury members in the Peron Music competition which was a joyful event with skillful musicians and well-quality songs. We had a difficult time to decide who showed the best performance however the Road Of Life deserves the first place according to our and the musician jury’s votes. I wish them to keep doing the great job they do. Furthermore, as you know, every year there is a great event organized by UFF. At the beginning of the evening, we present ourselves, our projects and life to the members then enjoyed good music provided by FUNKorparation.

20181226_210011

I would say that for me the most enjoyable hobby is playing video games. That’s why I was spending most of my free time in front of my TV and PlayStation. More than three years ago, one day I met a French guy while I’m playing a multi-player game. After that, we started to play together and speak via voice chat. Eventually, we became good friends enough to decide to see each other. So he was here in Romania for 5 days including new years eve. Despite the fact we see each other very first time, after spending some time together, I felt like he is a friend from my childhood. I think it was the best time to visit Romanian cities during the new year’s excitement. Shining Sibiu and beautiful Cluj were great, no need to explain you know that. Also, we wanted to show him our city, therefore, decided to spend new year’s eve in Székelyudvarhely with the firework show and of course a bottle of champagne.

Dec3

 

20190102_140253

I don’t want to take more time of yours, but let me write something about our projects too. So, we repeated some English words and sentences briefly as the last thing and said goodbye to kindergartens recently. Next semester we’ll focus on primary schools. Already started to prepare for them. We put a grand effort to create a room-size board game which is 3*4 meters. The aim is to teach them the importance of recycling, energy saving,  keeping the world clean while taking care of the different type of trashes. In a short explanation, the goal is to teach them how to save the future of the planet earth while helping them in improve their English.

20181213_162341

 

Sziasztok!

Újra jelentkezem egy hosszabb beszámolóval. Most a novemberi, decemberi és januári élményeimet olvashatjátok.

Igaz, rég volt már november mégsem hagyhatom ki. Rengetek dolog történt akkor is.

Mint például ovikban tanítás, English Club, Adj Király katonát vetélkedő, és sok-sok utazás.

A hónap elején volt lehetőségem részt venni mint segítő, az Adj Király Katonát országod vetélkedőn. Előtte még nem hallottam erről a rendezvényről, de elmentem mert kíváncsi voltam. A lényege az volt hogy a gyerekek elolvassanak egy mesékből álló kiskönyvet és abból a lehető legjobban felkészüljenek. Mercivel mentünk, Nagyenyedre, ahol volt a döntő. Sok jó embert megismertem, és tapasztalatot szereztem milyen is benne lenni egy ilyen szervezőcsapatban.  Nem egyszerű, viszont a csapatmunka megkönnyíti a munkát.

51254682_394710238006396_1377033280364216320_n

 

51233385_252810688967770_8594687325500342272_n

Nagyenyed után, boldogan utaztunk Kolozsvárra, ugyanis visszaérkezett Esra és Gökhan Törökországból. Nagyon örültünk hogy újra teljes a csapat. Eltöltöttünk egy napot városnézéssel, mindent megcsodáltunk, és miután fáradtan leültünk felfrissülni, úgy döntöttünk még biztosan jövünk Kolozsvárra. Két nap közel sem volt elég a városból.

51236107_300845460572395_2147969584894836736_n

 

50906961_1279653928848269_7031898569304965120_n

51372692_293572321515621_5857773128985346048_n

51345916_358087204785064_664384050022055936_n

A következő napokban, már otthon, elkezdtük a munkát. Előkészültünk, terveztünk, és tanítottunk az ovikban, volt Press Conference, amin minket kérdeztek újságírók és persze English Speaking Clubot tartottunk. Visszazökkentünk a normális kerékvágásba, és négyen, összedolgozva néztünk szembe a következő hetekkel és lassan a novembernek is vége lett.

50994945_297327717637067_6782163366552010752_n

Az idő szaladt és mi pakoltunk, ugyanis december elején felmentünk a Hargitára pár éjszakára. Az UFF csapat és a gólyabál szervezői. Előtte már voltam a Hargitán , de mindig csak ősszel vagy nyáron, így egy kicsit féltem hogy meg fogok fagyni. Szerencsére minden jó volt, meleg volt a házban és jól éreztük magunkat. Annyira hogy fel is mentünk a Hargita tetejére. A kilátásért megérte.

 

51299002_371275367028488_1169252903001522176_n

50889847_2286019188323501_1334146047638765568_n

51039853_2270137263256383_4672418488080400384_nMiután haza tértünk a kiruccanásból, és kiolvadtunk, újra munkának láttunk. Egy új projektbe kezdtünk bele és az óvodákban pedig teszteltük az gyerekeket mire emlékszenek az elmúlt fél évből. Elismételtük amit addig tanultunk, és nagy meglepetésünkre nagyon sok mindent tudtak.

51405663_964940120562317_1016747835615346688_n

Szóval nagyjából így telt a december. Tanítottunk,  festettünk és mikor közeledett a karácsony hazautaztunk Mercivel.

50927165_637292563354136_8535697744986112_n

Örültem hogy otthon vagyok, a családommal, és a barátaimmal, hisz hiányoztak. Egészen január közepéig velük is voltam, és csak ezután tértem vissza Udvarhelyre, ugyanis mikor otthon voltam egy idő után az itteniek hiányoztak.J

Januárban felvettem a többiekkel a ritmus és az irodába jártunk főként festeni.  És lassan kész lettünk az új projekttel. Már csak pár simítás és kész lesz a tanulásra, játékra.

51351631_1605980219505217_2804351196016410624_n 51061453_237776003838556_7185930467500097536_n