Az újévet pont olyan örömmel kezdtük, mint ahogy az óévet befejeztük. Az év ezen időszaka mindenkinek azzal kezdődik, hogy számot vet az előző évről és nagy reményekkel tervezi az elkövetkezőt.

Nincs amiért tagadni, hogy nekem is ilyenképpen telt, de talán nem is baj. Nagy változás volt 2018-ban, hogy befejeztem az egyetemet és ideköltöztem egy évre, Udvarhelyre, szinte hihetetlen, hogy már a fele le is járt a projektnek, nagyon gyorsan telik az idő. Lassan menni kell haza, vagy valahova máshova, de persze az embernek mindig vannak tervei, kell is, hogy legyenek. Ahhoz még túl messze érzem a végét, hogy bármit is véglegesítsek, arról nem beszélve, hogy nem is szeretnénk, hogy vége legyen. Na de végtére is csak egy dologban bízok erre az évre, hogy pont olyan jól és eseménydúsan teljen, mint az előző. Ragadjatok meg és használjatok ki ti is minden alkalmat, hogy felfedezhessetek új dolgokat, megismerhessetek új embereket és nem utolsó sorban magatokat is.

A január első fele tehát pihenéssel telt számunkra, amiután újult erővel tudtunk belevágni az idei programunkba. Nem tagadom, lehet, hogy kicsit többet is pihentünk, mint szükséges lett volna, így kicsit nehézkesebben is ment a munkára való visszaállás.

Hogy hogyan töltöttük az elmúlt két hónapot?!

Ahogy korábban írtam, már decemberben elkezdtünk dolgozni valamin, valami egészen máson, mint amivel eddig valaha is foglalkoztunk, és tá-dá-dá ezt lett az eredménye!

Készítettünk egy társasjátékot (igen MI), ami a környezetünk megóvásáról, a jövőnk megmentéséről szól: Savethefuture. Természetesen angolul és persze nem csak gyerekeknek, a játék készítésének egész folyamatát élveztem, a mezők felfestésétől, a szabályok kitalálásán át a kártyák megtervezéséig és elkészítéséig. A játékkal főleg általános iskola 5-8.-os osztályai számára készültünk, de már játszottuk középiskolásokkal is.

3 iskola – 23 osztály – 8 tanár – közel 600 diák

Eddig 3 iskola – az Orbán Balázs Általános Iskola, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Gimnázium és a Benedek Elek Pedagógiai Líceum – 23 osztályába látogattunk el. Mondhatni töretlen sikerrel, abszolút pozitív csalódás volt, hogy a gyerekek milyen sok mindent tudnak angolul és mennyire jól tájékozottak. A tanárok lelkesedéséről nem is beszélve, szerencsénk van most is, ami a pedagógusokat illeti, hiszen nagyon segítőkészek velünk, és hálásak a mi segítségünkért is. Igazából két dolgon tudom én mérni, hogy vajon mennyire sikerült jól a társas, egyik az, hogy a gyerekek mennyire élvezik, a másik pedig, hogy a tanárok mind szeretnének minket újra és újra, más osztályokba is meghívni, azt hiszem ennél nagyobb dicséret nem is kell.

Persze ennek is megvannak a maga nehézségei, és azt sem szeretném mondani, hogy egy pillanatra sem untuk meg játszani. Minden osztály más, minden kör egy újabb kihívás és élmény, a figyelem megtartása, a fegyelmezés és a kommunikáció persze sokkal egyszerűbb, mint a napközikben volt (azért meg kell valljam kicsit néha hiányoznak a kicsi gyerekek őszinte reakciói.), de nagyon jó ilyen tapasztalatokat is szerezni. Most aztán tényleg bepillantást nyerünk a gyermeki fejlődés minden szakaszába, az egészen kicsi gyermektől a már-már szinte felnőtt tinédzserig.

Az iskolai foglalkozásokon kívül természetesen idén is folytattuk az angol klubot, amin látszanak kicsit a vakáció okozta sebek, de szerencsére a most látogatott iskolákból is több érdeklődő van. A klub minden csütörtökön az UFF irodában 18.30-tól várja lelkes tagjait.

Az egyéb tevékenységek ideje majd lassan-lassan, a tavasszal jön el, már várom nagyon, jó érzés, amikor a természettel együtt az emberek is megújulnak, tele lelkesedéssel és szeretettel vágnak bele a mindennapokba.

A tél a kirándulási kedvünket is megrekesztette kicsit, jobban esik a nagy hidegben megnézni egy részt a kedvenc sorozatodból, paplan alá bújva, kakaót majszolva, nem tagadom, de várom, hogy újra menjünk. Tudom, a tél a téli sportokra való, Esra és Gökhan el is mentek egyszer síelni, de én nem bánom, hogy nem, talán jövőre.

Viszont így kicsi időt otthon is tudtam tölteni, anyukámék örömére, illetve egy jó barátomnak hála Belgiumba is ellátogathattam. Ez persze megint egy újabb kihívást eredményezett, ugyanis soha nem repültem még életemben egyedül, amúgy is csak egyszer ezelőtt. Amennyire izgultam pont annyira volt túl egyszerű az egész, de most már legalább ezt is tudom. Két történetet mégis meg kell említsek az utazással kapcsolatban, az egyik, hogy odaúton Budapesten a reptéren találkoztam egy spanyol önkéntessel, akit Bukarestből ismerek. Nagyon pici a világ! Visszafelé úton pedig online stoppal jöttem a reptérről Udvarhelyre, ahol az a szerencse ért, hogy akikkel utaztam a reptérről, ők is pont egy repülővel jöttek velem Brüsszelből. Belgiumról annyit, hogy csodaszép, pont ahogy elképzeli az ember a csatornákkal, az egyforma kis házikókkal és egy csomó vidám bicikliző emberrel. Szerencsére nagyon jó társaságban tölthettem az időt, és olyan boldog vagyok, hogy napról napra realizálódik bennem az a tény, hogy nyitottabb vagyok, mint valaha és tényleg szeretek új helyeket, embereket és szituációkat megismerni, mégha minden nem is megy egyből gördülékenyen. Sokat segített ebben, hogy szerencsére rákényeszerültem az angol nyelv minden napi használatára. Úgy érzem fejlődtem és azt is, hogy ez elindított azon az úton, hogy tényleg fejlődni is szeretnék, és ami az idegen nyelveket illeti belefogtam ismét a román nyelv szépségeinek elsajátításába. Szerencsémre nagyon jó tanárnőt és csoporttársakat kaptam, így a kezdeti nehézségek ellenére is motiváltnak érezem magam.

Hogy mit hoz a következő 5 (sajnos már csak 5) hónap azt kíváncsian várom.