Training, trips and friends

As far as I remember in my last blog episode I finished writing just before going to Mid Term Evaluation Training by Erasmus+. So if you are interested, I’m willing to share my memories.
The training was held in Poiana Brasov at a luxury facility. The place was chill and comfortable in every way; rooms, natural environment, foods and so on.
However, some volunteers were not satisfied. I believe they would prefer a place in the city center and covered by local or young people who want to party all night long just like we had in On Arrival Training. But if 90 volunteers are in the same place, location and opportunities do not matter, the party is inevitable. Even though they warn us several times as ‘Do not party at your rooms’ one of my friend’s living room was suitable for a party for 50 people. Thus, we did, every single night. But the fault is not ours, the room’s itself.

I don’t want to bother you about the content of the training, it was kind of similar to On Arrival Training. But basically, they aimed at the importance of volunteering and opportunities after the volunteering period. Also one of the most useful part for me is the definition of the learning and the learning types. It was a proper Personal Development training I would say.
After training, we had enough time and energy to visit Peles Castle which is 90 minutes away from Brasov. It’s the most beautiful castle I’ve ever seen in Romania so far. Although the guide was not so excited about telling the story of the castle -which I can understand, doing the same thing a dozen times every day, using the same sentences like a robot, not so interesting- even she couldn’t break the enthusiasm that the castle has woken deep inside me. Because at least she was talking English.

As volunteers, nowadays most of our working hours have been spent to the magazine called “Sulisokk” which we publish soon. Our goal is to explain and introduce the EVS program. From the very beginning to the end the language is English and all the articles created by us. You’ll find anything you may want to find about EVS, so stay tuned and do not miss the chance to get informed. Who knows maybe you’ll be volunteers too, in the future.

Before I left my hometown for the first time, I could not expect that I would find close friends. Because, you know, language is an obstacle, cultures, and ideologies are different. But it didn’t take too much time to realize that you can find people around the world, even though you belong different culture, ideology, and perspective, still, you might be able to think the same way. One of the best decisions of my life was participating in the Work and Travel program and thanks to that experience I have lots of precious friends and some of them came to visit me in Romania. We spent the Easter holiday together. It was an enjoyable journey but at the same time tiring too, because in 2 days we made a big trip included Salina Turda, Sibiu, Sighisoara, and Brasov. Also every night we went back home to sleep that means we spent to much time on the Romanian defective roads. But it

definitely worth it. Even though we don’t talk too much via social media I realized that we didn’t lose anything regarding our friendship.


So far my life is going that way as I tried to tell you guys. Hope you did enjoy while reading. See you in the next blog article. Enjoy your life.


Colorful Places, People and Moments

Hi everybody!

This month was a combination of everything. Sometimes we cried, we laughed, we traveled, we learned.


First, I will tell the worst one then I will continue with good stories. Beginning of the March, we learned Zsuzsi will finish the project. There wasn’t any problem, it was just about her life. To accept this sad new was quite hard for me. We lost one part of our family, but everything was for her. So we decided to have a good time in our last days together. While she was going, we organized a goodbye party for her. It was with tears but anyway we will be a family always. I’ve already missed her. But I am sure we will see each other as soon as possible.


Now let’s talk about the project. We continued to play board game at primary school. Sometimes we had some misunderstanding, but generally, it was ok. We saw that the students liked and enjoyed it, that was the most important thing for us.


As every month, we met with participants on Thursdays for the English Club. This club is not good only to practice English but also to share our cultures and differences. Every week I learn new things about this region or Romania.

Except these, we had a different project for this time. We prepared the magazine about EVS, us and our projects. This Sulisokk will be full of the answer for all kind of questions about EVS world. Also, we added interesting interviews in it. You can get inspired by them, don’t forget to read it.


One of the important events for this month was the Mid Term Evaluation Meeting. We spent three days with eighty other volunteers and trainers from all over Europe. Before the MTE meeting, everybody has questions about how to fill the youth-pass. But we realized what we learned and how we can describe these as eight key competencies. Also, we got information about where can we use the youth-pass after EVS life. We talked, laughed and drank together with the people that share the same EVS fate with us.


The last and best part is traveling. We visited a lot of places this month. Some of them were new for us, some of them were the same which we visited before. Targu Mures, Sighisoara, Sibiu, and Brasov were the places we visited a few times, and this time we went to show them to our friends.


Sovata, Lake Sfanta Ana and Marefalva were such beautiful natural places which we saw the first time. Also, after the Midterm Meeting, we went to Peles Castle. So far this castle my favorite castle in Romania. It is incredible with magnificent architecture and decoration.



And the other incredible place was Salina Turda, which we went with our friends from Slovakia and Poland. It was scary deep and gorgeous with the lights, boots inside the lake,ferris wheel, mini golf, bowling. Surely it is one of the must-visit places in Romania.

Good Vibes, Great Times

We’ve already completed the winter of 2019. I can say that this year started very well for me. I’ve greeted it by two life-changing decisions. One of them is to quit smoking, the other one is to start up a gym. Both of them was the most wanted achievements of my life for around 2 years. So I feel proud to accomplish them during my life changing EVS experience.


As you know, we were preparing a board game for primary schools about the environment that I mentioned in my last blog article. Now I can gladly say that we’ve completed it and already played more than twenty times with different primary and high school students. While some of them were happy, amused and enjoyed, some of them were shy, hesitant or doubtful. But after we started to play the game all of them had some fun definitely. Thanks to that project we’ve met a lot of precious English teacher and all of them loved our game maybe more than the children. I think they are the reasons for the overall good English level of this city. Children are lucky for having them in their schools.


Life is good, the weather is getting better day by day. We might plan some trips with my home-mates soon. But for now, the closest future plan is to join the midterm training with other volunteers in Romania. I’m so excited about that. I am going to share all the details with you soon. So far that’s all. Have a great day.


Újra jelentkezem egy hosszabb beszámolóval. Most a novemberi, decemberi és januári élményeimet olvashatjátok.

Igaz, rég volt már november mégsem hagyhatom ki. Rengetek dolog történt akkor is.

Mint például ovikban tanítás, English Club, Adj Király katonát vetélkedő, és sok-sok utazás.

A hónap elején volt lehetőségem részt venni mint segítő, az Adj Király Katonát országod vetélkedőn. Előtte még nem hallottam erről a rendezvényről, de elmentem mert kíváncsi voltam. A lényege az volt hogy a gyerekek elolvassanak egy mesékből álló kiskönyvet és abból a lehető legjobban felkészüljenek. Mercivel mentünk, Nagyenyedre, ahol volt a döntő. Sok jó embert megismertem, és tapasztalatot szereztem milyen is benne lenni egy ilyen szervezőcsapatban.  Nem egyszerű, viszont a csapatmunka megkönnyíti a munkát.




Nagyenyed után, boldogan utaztunk Kolozsvárra, ugyanis visszaérkezett Esra és Gökhan Törökországból. Nagyon örültünk hogy újra teljes a csapat. Eltöltöttünk egy napot városnézéssel, mindent megcsodáltunk, és miután fáradtan leültünk felfrissülni, úgy döntöttünk még biztosan jövünk Kolozsvárra. Két nap közel sem volt elég a városból.






A következő napokban, már otthon, elkezdtük a munkát. Előkészültünk, terveztünk, és tanítottunk az ovikban, volt Press Conference, amin minket kérdeztek újságírók és persze English Speaking Clubot tartottunk. Visszazökkentünk a normális kerékvágásba, és négyen, összedolgozva néztünk szembe a következő hetekkel és lassan a novembernek is vége lett.


Az idő szaladt és mi pakoltunk, ugyanis december elején felmentünk a Hargitára pár éjszakára. Az UFF csapat és a gólyabál szervezői. Előtte már voltam a Hargitán , de mindig csak ősszel vagy nyáron, így egy kicsit féltem hogy meg fogok fagyni. Szerencsére minden jó volt, meleg volt a házban és jól éreztük magunkat. Annyira hogy fel is mentünk a Hargita tetejére. A kilátásért megérte.




51039853_2270137263256383_4672418488080400384_nMiután haza tértünk a kiruccanásból, és kiolvadtunk, újra munkának láttunk. Egy új projektbe kezdtünk bele és az óvodákban pedig teszteltük az gyerekeket mire emlékszenek az elmúlt fél évből. Elismételtük amit addig tanultunk, és nagy meglepetésünkre nagyon sok mindent tudtak.


Szóval nagyjából így telt a december. Tanítottunk,  festettünk és mikor közeledett a karácsony hazautaztunk Mercivel.


Örültem hogy otthon vagyok, a családommal, és a barátaimmal, hisz hiányoztak. Egészen január közepéig velük is voltam, és csak ezután tértem vissza Udvarhelyre, ugyanis mikor otthon voltam egy idő után az itteniek hiányoztak.J

Januárban felvettem a többiekkel a ritmus és az irodába jártunk főként festeni.  És lassan kész lettünk az új projekttel. Már csak pár simítás és kész lesz a tanulásra, játékra.

51351631_1605980219505217_2804351196016410624_n 51061453_237776003838556_7185930467500097536_n


Csupaünnep – Csupaszív


Az év utolsó hónapját méltóan nyitottuk meg. Mint korábban írtam a Madarasi Hargitát látogattuk meg az UFF önkénteseivel és méltóan zártuk egy udvarhelyi szilveszterrel.

A hónapunk kicsit csonka volt az ünnepek miatt, de egyáltalán nem eseménytelen.


Az napközikben folytattuk tevékenységünket. Ezt a hónapot arra fordítottuk, hogy ismételjük át az eddig tanultakat és persze készüljünk kicsit a karácsonyra. Érdekesek ezek az ünnepek különben, még az eddiginél is kedvesebb volt mindenki és ez a légkör közelebbi viszonyok kialakítására is alkalmas. Emellett pedig mindenki megnyugszik. Én is nyugodtabb voltam és mondhatom talán mindannyiunk nevében. Az ünnepi készülődés közben az óvodákban is volt egy kis felfordulás. Süteményt sütöttek, szólt a zene mindenhol. Ez persze a munkát és a figyelmet az adott pillanatban nem könnyíti meg, de a legjobb ilyenkor, hogy ez senkit sem zavar. Kis manókként segíthettünk a télapó ajándékainak csomagolásában is. Örömmel láttam, hogy ilyen hangulatot és élményeket visznek haza a gyermekek.

De emellett el kezdtünk készülni kicsit a következő félév projektjére is, amit majd kisiskolásokkal fogunk játszani és tanulni, mondhatnám játszva tanulni vagy tanulva játszani?! Hogy mi is lesz ez konkrétan, az maradjon még meglepetés.


Az angol klub tevékenységét is folytattuk tovább, újabb és újabb emberekkel. És ezzel a jövőben sem állunk meg. Az ajtók még mindig nyitva előttetek. Csütörtökönként 18.30-tól az UFF irodájában.

Az UFF-os rendezvényekből most sem volt hiány. December 5-én a Mikulás-szolgálat keretében mi is részesei lehettünk a gyermekek örömének, amit különösen Esra és Gökhan élvezett, hiszen számukra most jött először a Mikulás. De azért jött gazdagon, minden napköziben gondoltak ránk is, ami igazán jól esett. 15-én került sor az Ifiház nagytakarítására, ahol megfogyva bár, de törve nem elvégeztük feladatunkat. Én nem tudom hogyan is van ez, de itt még a munka is szórakozás. Még ezen a hétvégén elmentünk az ELDK-ra is, bár én, mint anti-sportrajongó lehet jobb, ha nem nyilatkozok., de mindenki élvezte a meccseket és mind a szervezők, mind a résztvevők komolyan vették feladatukat. Mindenesetre jól éreztem magam ott is. Éééés végre a karácsonyi vásár is kinyitott, rögtön és céltudatosan irányba is vettük, hogy megegyük a karácsonyi időszak első kürtöskalácsát. A karácsonyi vásárban ezzel azonban még nem ért véget a dolgunk. Hétfőn és kedden délután segítettünk teát és kalácsot osztani a szereplő gyermekeknek, amivel azt az élményt is megkaphattuk, hogy végig néztük műsoraikat. Le a kalappal előttük és pedagógusaik előtt. Mielőtt hazamentünk volna karácsonyra, itt is megülhettünk közösen egy karácsonyi vacsorát.


26-án volt az UFF évvégi közgyűlése és karácsonyi bulija. A közgyűlés során mi is bemutatkozhattunk és utána a koncerten és a bulin jót szórakozhattunk. Sokan meglepődtek, hogy ilyen hamar vissza is jöttem. De hát, miért ne, ha jó itt és a karácsonyi bulik mindig a legjobbak.


Az egyesület rendezvényei mellett mindig van kicsi más feladat és sok szabadidő egyéb dolgokra. Kicsi feladatként volt szerencsém mélyebb bepillantást nyerni az itten kulturális életbe. Lehetőséget kaptam ugyanis, hogy én is írjak javaslatot az Székelyudvarhelyi Értékek Tárába történő felvételhez. Ez jó volt, mert újabb embereket ismerhettem meg, akik természetesen nagyon segítőkészek voltak és legalább kipróbálhattam ezt is. A kulturális életről jut eszembe, színházban is voltunk a hónapban. Szép műsort nézhettünk meg az Udvarhelyi Néptáncműhely előadásában. Ez a műfaj közel áll a szívemhez, illetve Esráék is nagyon élvezték, mert a szövegek megértése nélkül is élvezhető és érhető volt.

A karácsonyt természetesen otthon töltöttem. Kicsit jó volt már hazamenni. Mindig jó azért az embernek a saját ágyában aludnia. Persze ugye mindenkinek van egy ismerőse, aki tud segíteni, így kaptunk fuvart haza és visszafelé is. Nagyon hálás vagyok érte, legalább az út is gyorsabban telt, s megbizonyosodhattam ismét, hogy nem vagyok a világvégén.

A karácsonyi otthonlét után Gökhan egy barátja jött hozzánk Franciaországból. Furcsa az élet. Bármennyire is kacagtat a tény, hogy egy internetes játékból ismerik egymást immár négy éve, ez megtörténik, és nagyon furcsa az is, hogy most találkoztak először és úgy viselkedtek egymással, mintha már a homokozóban is együtt játszottak volna. És igen, egy úgy szólván idegent befogadni az otthonodba?! De ezen nincs, amiért meglepődjek. Nagyszebenbe mentünk utána a repülőtérre és egy éjszakát ott is töltöttünk. Mármint Nagyszebenben, nem a reptéren. Még mindig nagyon szép város és a karácsonyi vásár pont olyan volt, mint a mesékben. Én és a tériszonyom ismét megküzdöttünk, és megint én nyertem, mikor felosontunk a templom tornyába, aztán a városi meséből a falusiba érve körül jártuk a skanzent.


Azután jóbarátainknak hála egy éjszakát Kolozsváron is eltölthettünk. Ismét nem okozott csalódást, mert ugye „Szép város Kolozsvár…” (Remélem Esra is leírja, mert habár csak ezt az egy sort, de ezt nagyon megtanulta. :D ). Természetesen itt is megnéztük a karácsonyi vásárt, persze ez kicsi apróság csak, de úgy eltelt az autóban az út, hogy játszottunk, mintha nem is lett volna. Azt hiszem szükségünk lenne még egy fiúra a csapatban, mert, ha ők megkapják a közös hangot, akkor nagyon viszik a többit és ez talán örök talány marad mindenki számára, de a fiúk valahogy mindig megkapják. A szilveszteri játékpartit megelőzően még a Székelykapu múzeumot is megnéztük, csak, hogy kompletten teljen az év vége. Az óévet a városban búcsúztattuk, esküszöm jobban esett, mintha buliztunk volna egy hatalmasat.


Mindenkinek boldog, sikerekben gazdag évet kívánok! Mindenekelőtt boldogabbat! Találkozunk jövőre is.

Shine like a star – A népszerűségünk szinte akkora, mint a Hargita


A novemberi hónapunk is elég eseménydúsra sikerült, a legelsőtől a legutolsó napjáig.

Török barátaink november első napján érkeztek vissza Romániába, Kolozsvárra. S ha már ők úgyis ott vannak gondoltuk, hogy ott találkozunk velük és kicsit felfedezzük Kolozsvárt is. Én még sosem jártam ott azelőtt. Kellemest a hasznossal összekötve megkértek bennünket, Zsuzsit és engem, hogy vegyünk részt a MIT (Magyar Ifjúsági Tanács) által szervezett Adj király, katonát! vetélkedőn. Így egy pénteki napon elindultunk Nagyenyedre, ahol szombaton a verseny zajlott. Ahogy láttam a gyermekek is nagyon élvezték, és nem különben mi is. Alapvetően is kíváncsi voltam, hogy mi lesz ott, mivel azt megelőzően a verseny munkafüzeteit is segítettünk csomagolni és nagy meserajongó is vagyok. És persze itt is egy jó csomó új emberrel megismerkedhettünk. Még mindig meglep, hogy mindenki milyen közvetlen és barátságos velünk. De kívánom, hogy érjen még sok ilyen meglepetés az év során és az életben.

nov2A hétvégénk még egyáltalán nem ért véget, szombat este értünk Kolozsvárra és belevetettük magunkat az éjszakai életbe is. Nagyon jól éreztük magunkat, és hát milyen az élet, egyetlen egy ismerősöm él Kolozsváron, aki persze pont otthon volt, és pont ott bulizott, ahova mi is mentünk! Vasárnap kicsit szétnéztünk a városban, sétáltunk a parkban, megnéztük a belvárost és vettünk barátságkarkötőt. Amennyire elfáradtam a hétvége alatt, pont úgy fel is töltődtem tőle. (Máskülönben most is pont ezt érzem, amikor ezeket a sorokat írom a hargitai kirándulásunk után, de erről majd később.)  Ennél jobban nem is kezdődhetett volna a hónap, és egy biztos, Kolozsvárból ennyi nem volt elég.


Immár teljes létszámban tehát folytattuk a munkánkat. A hónapban megtanultuk az időjárást, testünk részeit, érzéseinket és a hideg beköszöntével aktuálisnak láttuk a téli ruházat ismeretét is. Egészen jól kialakult már az a metódus, ahogy a legjobban le tudjuk kötni a gyermekek figyelmét és át tudjuk adni, amit szeretnénk. Rengeteg dalocskát tanultunk mostanában, és mivel egy héten 8-9 csoportban is ugyanazt a foglalkozást tartjuk, alaposan beleégtek a gondolatainkba és lassan már-már bárhol és bármikor eszünkbe jutnak ezek és akarat nélkül is énekeljük. Na de így, hogy a rendszerünk is kialakult, nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk az óvónéniktől, ami melengeti a szívünket és még több erőt ad a folytatáshoz. Persze ezt az ő segítségük és javaslataiknak köszönhetjük, de örülök, hogy megtanuljuk mi is a leckét.


Emellett volt egy-két olyan nap a hónapban számomra, amikor úgy éreztem, hogy kész, nem tudom mi lesz, hogy lesz, de nem kapjuk a közös hangot, és fel is mérgesítettem magam. Persze nem vesztünk össze, de érzetem egy kicsi feszültséget a levegőben, amit lehet a bennem bujkáló betegség miatt éreztem csak – sajnos sikerült megfáznom, így egy pár napot ki is kellett hagynom a tanításból, szerencsére nagyon kedves doktornőt kaptuk orvosunknak, úgyhogy nem volt nagy gond és kedves lakótásaim is úgy törődtek velem, mintha három anyukám lenne egyszerre.  – De lehet, hogy már pont ideje is volt. Nem lehet minden döccenésmentes. Olyan ez, mint a friss szerelemmel, le kell hulljon a rózsaszín köd, hogy lásd a valóst. Ami szerencsénkre lehet, hogy még szebb és jobb is, mint gondoltuk.

A napközik mellett el kezdünk járni, a Gimibe is angolórára, hogy beszélgessünk a diákokkal, szerencsére nagyon nyitottak felénk, rengeteg kérdésük van és bátran hozzászolnak bármihez.

A fiataloknak indított angol társalgási klubot folytatjuk és minden alkalommal új emberek is csatlakoznak hozzánk, jó látni, hogy ennyi érdeklődő van. Ez a legjobb visszajelzés, amit kaphatunk. Ha kedvet kaptok csatlakozzatok hozzánk ti is, csütörtökönként 18.30-tól az UFF irodában, Székelyudvarhelyen.



Ezek mellett pedig több az UFF által szervezett esemény részesei is lehettünk. Ilyen volt a Peron Music Tehetségkutató Fesztivál, amit az Ifjúsági házban szerveztek meg. Az önkéntes zsűri tagjaként nem volt egyszerű dolgunk, mivel nagyon színvonalas produkciókat láthattunk a színpadon, jól szórakoztunk és úgy eltelt a nap, hogy észre sem vettük.


A városi gólyabálon is részt vettünk. Azt a megtisztelő feladatot kaptam a szervezőktől, hogy tagja lehettem a zsűrinek. Nagyon élveztem, nagyon ügyesek voltak és nagyon komolyan vették a feladatukat a gólyapárok. Lenyűgöző, hogy mennyire várják és értékelik itt a gólyabált a fiatalok. Szinte hihetetlen, hogy minden diák számára ez ekkora esemény, de jó, hogy van, ami összetartja őket.

nov7A harmadik nagy UFF-os eseményünk a Madarasi Hargitára szervezett kirándulás volt. Na még ott sem voltam azelőtt. Nagyon szép hely. Habár síelni még nem tudtunk, kirándultunk egyet a csúcsra, és mivel ez a hónap a zsűrizés hónapja volt, nem maradhatott el itt sem, hiszen a hétvége folyamán a diákoknak csoportversenyen is teljesíteniük kellett. Jók ezek a kirándulások nekünk is, minden alkalommal egyre közelebb kerülünk egymáshoz és másokhoz. Jó érzés volt különben, hogy ilyen sok diák is tudja a nevemet és úgy aggódtak, hogy nem fázok-e.

nov8November 30-án töltötte Esra a születésnapját. Gökhan készített neki tortát, amire nem hiába nagyon büszke is. A mi ajándékunknak is nagyon örült, egy fénykép/emlékalbumot készítettünk neki Zsuzsival, kicsit meg is irigyeltem, olyan vagány lett.

Ja igen és ki ne felejtsem, egy egész napra sztárok lehettünk itt Udvarhelyen. Reggel a Príma rádióba mentünk beszélgetni Zsuzsival. Őszintén rég éreztem magam ennyire zavarba, mint ezelőtt a beszélgetés előtt, sosem voltam még rádió studióban, főleg nem úgy, hogy beszélnem is kelljen. De a riporter nagyon rutinosan vezetett bennünket és a végére már szinte élveztük is a helyzetet. Délben egy sajtótájékoztatót tartottunk, ami nem is kell mondjam, szintén teljesen ismeretlen terep volt számunkra. De egészen jól vettük az akadályt. Valamint a most megjelent Sulisokk magazinban írtunk egy cikket Zsuzsival, az EVS-ről és a tevékenységünkről, Esra és Gökhan pedig az angol klubról.

nov 9A sok szervezett program mellett jutott időnk egyénileg is elmenni kirándulni. Ezúttal az Egyes-követ vettük célba. Útitársunk és kalauzunk Zsombor volt, akit még Bukarestből hazafelé jövet ismertünk meg a vonaton, ő volt az, aki segített nekünk akkor sikeresen hazaérni. Igazán nagy kihívást jelentett számunkra a kő megmászása. Nekem biztosan. Először nem is akartam felmenni, de nagyon örülök, hogy megtettem és jó volt, ahogy támogattuk egymást. Minden félelmet le lehet győzni csak akarni kell, így én és a tériszonyom megmásztuk az Egyes-követ.


Élményteli hónap után izgatottam várom a következő vajon mit hoz.



Újabb egy hónap telt el

Újabb egy hónap telt el. El sem hiszem…

Próbálom összeszedni a gondolataimat, és összegezni röviden mi történt ezalatt az idő alatt. Annyi biztos hogy  nem unatkoztam!


A hónap elején volt időm, és lehetőségem hazautazni a családomhoz. Mindenki otthon volt pár napra, mindenki megpihent és közben élveztük egymást társaságát (többnyire ahogy az lenni szokott). A barátaimmal is tudtam találkozni, de eleinte nehéz volt összeegyeztetni kivel, mikor, mert mindenkire kíváncsi voltam, hogyan alakul az életük az egyetemen, vagy a munkában. Órákig beszélgettünk az életünk alakulásáról, és hogy mennyire szeretjük azt amit csinálunk. Egyetemen tanulni, iskolába járni, dolgozni, önkénteskedni. Jó volt látni őket, és kicsit olyan volt mintha el sem mentem volna otthonról.

Ezek miatt kicsit szomorú is voltam mikor visszajöttem. Hiába voltam két hetet otthon, kevésnek éreztem. Szerencsére pár nap elteltével, újra belerázódtam az itteni életbe, és végre nyugalmam volt (a szó jó értelmében).

Miután én megérkeztem, pár napra rá Merci utazott haza, aztán kis idő múlva a Esrának és Gökhannak is mennie kellett, így október közepe fele pár napra egyedül maradtam. Vártam hogy visszaérjenek, és hogy újra kezdődjenek a tevékenységek.


Merci  érkezésével aztán mentünk az ovikba, az irodába. Az egyik ovodában segítettünk muffint sütni, a másikban pedig elkísértük a gyerekeket a bábszínházba, ami által mi is új élményekkel gazdagodtunk.


A tanulás sem maradt el. Megtanulták a gyerekek a farm állatait és a számokat is egy saját készítésű játékon. Az őszi szünet ideje alatt pedig kézműves tevékenységgel készültünk a kicsiknek. Krumpli nyomdáztunk, vagyis megpróbáltunk…


Szabadidőnkben elmentünk túrázni, meglátogattuk a helyi piacot, és a boltokat, na meg filmeket néztünk.

Az október tehát nagyjából így telt…




Hello guys, I would like to share my last memories in my EVS experience;


    Firstly I want to say what have we done so far. Our main goal is providing basic English education for kindergartens. So, we’ve started to do that with three different kindergartens. We have at least two children group in each kindergarten. Every Monday we assign a subject to teach then prepare a presentation and activity for interactive education and a game or dance to get their attention longer. They have already learned numbers, colors, body parts, weather conditions and basic sentences in English. As far as we can see children are grateful for these lessons. Also, I think they like that to have two strangers who can’t speak Hungarian. But still, sometimes they forget about that and trying to communicate with me in Hungarian when they do so the best option is, if there is no English-Hungarian translator(Hungarian volunteers, Merci and Zsuzsi) near me, to say Igen, and pretend like as I understand them . For now, kindergartens are going well. I hope that the end of the year they will remember all these things that we taught them. On the other hand, we created the UFF English Club for practice our English with youngsters who interested. We’ve had too much fun so far and I believe our Club will be a better place day by day.


I would like to say something about my travel experiences too. Last week I spent 5 days in Cluj-Napoca. One of my friends was saying that ‘ If you like Cluj, you like it too much if you don’t like it, you hate it, there is no middle point.’ And I clearly can say that I love that city. It’s a small city compared to Turkish cities, but it felt me superb. The main square, parks, pubs, restaurants, lights in the streets and so on. Probably I will spend my new year’s eve there. Moreover last month I went back home to Turkey to get my long-term visa and stayed there for 2 weeks. That was a great time with my family and friends. Also, I was able to eat my most missed flavors like baklava, iskender kebap, and kunefe…


After all, I came back to my lovely city Székelyudvarhely to keep going my life. I’m excited about the next days. I hope everything will go with the same rhythm.

Színes hétköznapok – Merci októberi blogja



A hónap során már-már valamiféle rend állt be az életünkbe. Kialakult a napirendünk a napközikben és a felkészülési napok az irodában. Persze egyik hetünk sem egyforma a másikkal, azt hiszem jó tanulás ez, ami a rugalmasságot illeti. Nem lesznek szürke hétköznapjaink a következő évben, illetve a következő 9 hónapban. Mindig azt mondjuk, hogy van még egy évünk. De már nincs! Nagyon hamar telik az idő, szinte hihetetlen. Ez a hónap azért is volt kicsit zűrzavaros, mert mindegyikünk töltött otthon egy kis időt. Arról nem is beszélve, hogy az iroda is szinte üres volt a hónapban, mindenkinek volt valami dolga a nagyvilágban. Egy jófajta irigység öntött el a minap, remélem lesz nekem is olyan szerencsém az életben, hogy olyan munkahelyet kapok, amikor lehetőségem nyílik ennyit utazni. Én egy hétre mentem haza, ami valójában csak négy éjszaka volt. Hazafele az egyetemi tánccsoportom egyrészével meglátogattuk a kőrösfeketetói vásárt és a mérai bált. Ezután egy éjszakát Gödöllőn töltöttem, a volt egyetememen. Kicsit kettős érzésem volt. Olyan, mintha csak egy hete jöttem volna el és el kezdtek hiányozni az ottani élmények, egy egész kicsi univerzum volt ott, mindig történt valami, mindig találkoztál valakivel, minden pillanatban zajlott az élet a barátaiddal és mindig ismertél meg új embereket. Szinte pont ugyanolyan, mint a mostani életünk, de egy más vonalon. Szóval valahol szerettem volna a részese lenni megint, másrészről pedig örülök, hogy ilyen jó élmény volt és a szép emlékek maradnak meg és vége van és sok új lehetőség kinyílt előttem. Az otthon eltöltött idő jó volt. Persze szeretek a családomtól függetlenül élni, és már rég nem élek otthon és szinte minden nap beszélünk – és hála a technika csodálatos fejlődésének, még a nagymamámmal is tudunk videochatelni – de azért jó volt kicsit velük lenni. Hazafelé úton Nagyváradon éjszakáztam a Bukarestből megismert önkénteseknél. Nagyon kedvesek voltak és kellemes időt töltöttünk együtt, megmutatták a várost és még táncolni is elvittek. Vasárnap estére hazaértem. Zsuzsi volt csak itthon, s habár jól töltöttük az időt kettesben, éreztük Esra és Gökhan hiányát.


A hónap tehát így telt, kicsit kettesben, kicsit hármasban, kicsit négyesben vágtunk bele a heti projektekbe. A hónap témája természetesen az ősz volt, tanultunk színeket, számokat, gyümölcsöket, zöldségeket, állatokat a napközikben. A gyerekek nagyon ügyesek, nincs nehéz dolgunk, még egy-egy óvónéni is meglepődött, hogy milyen hamar és könnyen tanulják az angolt a gyerekek. Nem hiába, a technológia ott van a mindennapokban és bármennyire is furcsa számunkra, hogy ilyen kicsi korban mennyire tisztában vannak a telefonok és a számítógépek működésével, meg kell hagyni angol szempontjából is megláttuk az előnyét. Nagyon szívesen kommunikálnak velünk a foglalkozásokon, részt vesznek a feladatokban. S persze egy csomó, a tárgyhoz egyáltalán nem kapcsolódó dologról is szívesen beszélgetnek, ami sokszor mulattató számunkra. Nehéz elhinni néha, hogy milyen hamar, milyen szoros és közvetlen kapcsolat kialakítására képesek. Jó érzés, és nagyon kikapcsoló számunkra maga a felkészülés folyamata, színezni, vágni, ragasztani, dalokat keresgetni. Rég nem csináltam ilyesmiket, az biztos. A tanítás még van, hogy nem tökéletes, de nagy segítséget kapunk az óvónőktől, főként, ha a fegyelmezésről van szó. Nem egyszerű néha az sem, hogy a törökök nem beszélnek MÉG magyarul, így a folyamatos kommunikáció fenntartása a gyerekekkel, illetve a pedagógusokkal van, hogy döcögős. De érezhető, hogy egymást is egyre jobban megszokjuk és kezdünk rájönni, ki melyik részen erősebb és próbáljuk kiegészíteni egymást. És az óvónéniktől tanult és ellesett cselekkel a gyermekek figyelmét sem nehéz megőriznünk.


Ami nem egyszerűsíti a dolgunkat, hogy gyermek és gyermek között hatalmas különbségek vannak és ez koruk függvényében is sokat változik. De sokszor egészen jól sikerül ráérezni, hogy mit változtassunk a feladatokon menetközben. A kötelezőn túl, egyszer volt alkalmunk elkísérni a gyerekeket bábszínházba is. Nem egyszerű megtartani a rendet az óvodán kívül és valahogy a felelősségérzete is megnő az embernek, nehogy bármi történjen. De jó élmény volt látni, hogy milyen lelkesek voltak egy új élmény felé.


A középiskolások számára elindítottunk egy angol nyelvű társalgási klubot, ahol hol többen, hol kevesebben vagyunk, de számunkra is felüdülés, kicsit komolyabb témákról beszélgetni. Úgy gondolom ők is élvezik és remélem hasznosnak is találják majd. Próbálunk barátságos légkört teremteni és inkább részesei és összefogói lenni a klubnak, mintsem, hogy irányítói. A feladatok kitalálása talán nehezebb, mint kicsi gyerekeknél. Természetesen nincs mindenki egyszinten, de aki egyszer betért hozzánk, arról szívesen állítom, hogy nagyon ügyes, sokaknak csak egy kis bátorságra lesz szükségük, reméljük általunk ezt is megkapják. Viszont komolyabb témákról, nem iskolai keretek között, játékosan, de mégsem játszva nem is olyan egyszerű beszélgetni. De mindenképp jól alakul a dolog.


A programok mellett jutott persze a szórakozásra időnk. Elmentünk egy gólyabálra, mondanám, hogy megnéztük, de látni épp nem láttunk semmit, annyian voltak. Elképesztő mekkora hagyománya van és érdeklődés övezi itt a városban ezt az eseményt. Végül is rengeteg diák, fiatal van a városban, de akkor is! Na de szép is ez, ha van, ami egyben tartja a diákságot. Esrával és Gökhannal megjártuk a Békás-szorost és csónakáztunk a Gyilkos-tavon, nagyon szép időnk volt, itt igazán meg tudtunk pihenni. Zsuzsival pedig a környékünk szépségét és nyugodtságát sikerült megtalálnunk egy kirándulásunk alkalmával. Én személy szerint benéztem egy táncházba is. Persze az ember új helyen, sok ismeretlen ember között kívülállónak érzi magát, de nagyon magával ragadott, hogy itt ennyi ember ápolja ezt a hagyományt.


Augusztusi és szeptemberi gondolatok


Kedves olvasó!


Ha nem ismersz hadd mutatkozzam be egy pár sorban!… Ha pedig igen, akkor a üdvözöllek a blogon!

A nevem Hajdú Zsuzsi. Békéscsabáról jöttem és nagy családban nőttem fel. 7 testvérem van. (Igen jól olvasod.) Én magam 19 éves vagyok, és idén fejeztem be a középiskolát, azaz sikeresen leérettségiztem. Hobbijaim közé tartozik a foci, gitározás, éneklés. Szeretek továbbá olvasni, rajzolni, zenét hallgatni, filmet nézni, utazni stb. Imádom a jó  zenét, a  kutyákat, és a majonézt! Elvagyok egy kávé/tea és egy könyv társaságában órákig, de számomra a legfontosabb családom és a barátaim így ha tehetem velük vagyok.

Ezek után felmerülhet benned a kérdés akkor miért vagyok itt Romániában, és miért nem inkább egyetemen tanulok? Mit csinálok itt? Vagy egyáltalán hogy miért írom ezt a blogot?

Nos, ahogy azt sokan tudják már, én és 3 másik bátor önkéntes 1 évet fogunk eltölteni Székelyudvarhelyen. Mindenki különböző okokból jött ide. Van aki az egyetem után ki szeretne valami újat, izgalmasat próbálni, van aki jót akar tenni egy közösségért, van aki világot szeretne látni.

Én is hasonló ambíciókkal, és sok-sok reménnyel jöttem ki ide. Szeretnék egy új közösség tagja lenni, beilleszkedni, segíteni, miközben másokat is megismerhetek, és tapasztalatot gyűjteni milyen is az igazi nagy betűs élet.  Egyik fő célom hogy kitaláljam mit akarok az élettől, mit tanuljak, és hogy jobban megismerhessem magam. Az Erasmus + EVS erre mind remek lehetőséget adott, és rögtön a mélyvízbe dobott. Na de nem szó szerint.


Miután eldöntöttem hogy én bizony még nem jelentkezek egyetemre (mivel nem is tudtam merre tovább), és egy évet önkéntesként szeretnék dolgozni/létezni, felvettem a kapcsolatot az UFF irodával, akik később szerencsére a fogadó szervezetem is lettek. Ezután pár megbeszélés, papírok, személyes találkozók,  több órás felkészítő a küldő szervezetem (FIVE) jóvoltából (amiért igazán hálás vagyok), és azon kaptam magam hogy már pakolom is a  bőröndöm.

Pontosan augusztus elsején költöztem át Békéscsabáról Székelyudvarhelyre. Őszintén számomra ez nagy lépés volt ugyanis még sose laktam egyedül, na meg nem is költöztem el sehova. Így utólag visszagondolva, megérdemlek egy vállon veregetést amiért édesanyámat is megtudtam győzni arról hogy elég felnőtt vagyok ehhez az egészhez, holott még magamban sem bíztam eléggé. Mára már tudom hogy nagyon jó döntést hoztam, és semmi baj nincs azzal ha félünk az ismeretlentől.


Az augusztus főként ismerkedéssel telt. Megismertem a magyar szobatársam, Mercit, tovább az egész UFF csapatot, a mentoromat, és még “pár” embert. Az első hetek gyorsan és izgalommal teltek. Később csatlakozott hozzánk a két török önkéntes is, Esra és Gökhan. Nagyon kedvesek, barátságosak mindannyian, és örülök hogy velük dolgozhatok. (Olvassátok az ő blogjaikat is!)

Miután teljes lett a csapat, nem lógattuk a lábunkat egy percig sem. Utazás utazást követett. Voltunk Bukarestben, On-Arrival Traningen ahol Romána minden pontjáról érkeztek önkéntesek. Nem túlzás ha azt mondom nemzetközi hangulat volt. Az itt megismert barátainkkal volt szerencsék még találkozni, ugyanis még volt időnk egy gyors túrára mielőtt a munka elkezdődött volna. Csapatépítők, angol-tábor, találkozók, így telt az augusztus.



Szeptemberről egyeztettünk az ovikkal, akik örömmel fogadtak minket. A hónap közepétől rendszeren tanítunk az óvodákban angolt. A gyerekek aranyosak, kíváncsiak és nagyon barátságosak, a pedagógusok pedig segítőkészek és kedvesek. Megnyugtató számomra hogy mindenki így fogad minket, és mindenben készek segíteni. Elszálltak a kezdeti félelmeim is mint például, hogy fognak viselkedni a gyerekek, kell- e őket fegyelmezni, vagy hogy egyáltalán hogyan tanítsak? Mert tanítani nagyon nehéz.

Korábban már volt tapasztalom gyerekekkel, de azért az egészen más mikor 20-25 kisgyerek figyelmét kell lekötni és még hasznos dolgot is tanítani nekik, mindezt játékos módon. Majdnem egy hónap elteltével kijelenthetem hogy mind a négyen kezdünk belejönni, és szeretjük amit csinálunk!


Továbbá próbálunk segíteni a nagyobbaknak is, a középiskolásoknak. Szerveztünk nekik egy english speaking class-t ahol témákról beszélgetünk angolul. (Advertisement: Csütörtökönként fél 7-től az UFF irodában tartjuk és minden középiskolást szívesen várunk!)

A várost is lassan felfedezzük a többiekkel – szórakozóhelyeket, éttermeket – ami nagyon sok lehetőséget rejt magában. Igyekszünk minél több közösségi programon részt venni, tényleg beilleszkedni.

Ahogy a szeptember végéhez érek elcsodálkozom hogy már bizony eltelt két hónap, és csak 10 maradt. Ez megnyugtat de valahol el is szomorít. Az idő repül ha jól érzi magát az ember. Szeretek itt élni, az emberek nagyon nyitottak és kedvesek, a város szép és a hely csodálatos!