Csupaünnep – Csupaszív

Dec4

Az év utolsó hónapját méltóan nyitottuk meg. Mint korábban írtam a Madarasi Hargitát látogattuk meg az UFF önkénteseivel és méltóan zártuk egy udvarhelyi szilveszterrel.

A hónapunk kicsit csonka volt az ünnepek miatt, de egyáltalán nem eseménytelen.

Dec5

Az napközikben folytattuk tevékenységünket. Ezt a hónapot arra fordítottuk, hogy ismételjük át az eddig tanultakat és persze készüljünk kicsit a karácsonyra. Érdekesek ezek az ünnepek különben, még az eddiginél is kedvesebb volt mindenki és ez a légkör közelebbi viszonyok kialakítására is alkalmas. Emellett pedig mindenki megnyugszik. Én is nyugodtabb voltam és mondhatom talán mindannyiunk nevében. Az ünnepi készülődés közben az óvodákban is volt egy kis felfordulás. Süteményt sütöttek, szólt a zene mindenhol. Ez persze a munkát és a figyelmet az adott pillanatban nem könnyíti meg, de a legjobb ilyenkor, hogy ez senkit sem zavar. Kis manókként segíthettünk a télapó ajándékainak csomagolásában is. Örömmel láttam, hogy ilyen hangulatot és élményeket visznek haza a gyermekek.

De emellett el kezdtünk készülni kicsit a következő félév projektjére is, amit majd kisiskolásokkal fogunk játszani és tanulni, mondhatnám játszva tanulni vagy tanulva játszani?! Hogy mi is lesz ez konkrétan, az maradjon még meglepetés.

Dec6

Az angol klub tevékenységét is folytattuk tovább, újabb és újabb emberekkel. És ezzel a jövőben sem állunk meg. Az ajtók még mindig nyitva előttetek. Csütörtökönként 18.30-tól az UFF irodájában.

Az UFF-os rendezvényekből most sem volt hiány. December 5-én a Mikulás-szolgálat keretében mi is részesei lehettünk a gyermekek örömének, amit különösen Esra és Gökhan élvezett, hiszen számukra most jött először a Mikulás. De azért jött gazdagon, minden napköziben gondoltak ránk is, ami igazán jól esett. 15-én került sor az Ifiház nagytakarítására, ahol megfogyva bár, de törve nem elvégeztük feladatunkat. Én nem tudom hogyan is van ez, de itt még a munka is szórakozás. Még ezen a hétvégén elmentünk az ELDK-ra is, bár én, mint anti-sportrajongó lehet jobb, ha nem nyilatkozok., de mindenki élvezte a meccseket és mind a szervezők, mind a résztvevők komolyan vették feladatukat. Mindenesetre jól éreztem magam ott is. Éééés végre a karácsonyi vásár is kinyitott, rögtön és céltudatosan irányba is vettük, hogy megegyük a karácsonyi időszak első kürtöskalácsát. A karácsonyi vásárban ezzel azonban még nem ért véget a dolgunk. Hétfőn és kedden délután segítettünk teát és kalácsot osztani a szereplő gyermekeknek, amivel azt az élményt is megkaphattuk, hogy végig néztük műsoraikat. Le a kalappal előttük és pedagógusaik előtt. Mielőtt hazamentünk volna karácsonyra, itt is megülhettünk közösen egy karácsonyi vacsorát.

Dec1

26-án volt az UFF évvégi közgyűlése és karácsonyi bulija. A közgyűlés során mi is bemutatkozhattunk és utána a koncerten és a bulin jót szórakozhattunk. Sokan meglepődtek, hogy ilyen hamar vissza is jöttem. De hát, miért ne, ha jó itt és a karácsonyi bulik mindig a legjobbak.

Névtelen

Az egyesület rendezvényei mellett mindig van kicsi más feladat és sok szabadidő egyéb dolgokra. Kicsi feladatként volt szerencsém mélyebb bepillantást nyerni az itten kulturális életbe. Lehetőséget kaptam ugyanis, hogy én is írjak javaslatot az Székelyudvarhelyi Értékek Tárába történő felvételhez. Ez jó volt, mert újabb embereket ismerhettem meg, akik természetesen nagyon segítőkészek voltak és legalább kipróbálhattam ezt is. A kulturális életről jut eszembe, színházban is voltunk a hónapban. Szép műsort nézhettünk meg az Udvarhelyi Néptáncműhely előadásában. Ez a műfaj közel áll a szívemhez, illetve Esráék is nagyon élvezték, mert a szövegek megértése nélkül is élvezhető és érhető volt.

A karácsonyt természetesen otthon töltöttem. Kicsit jó volt már hazamenni. Mindig jó azért az embernek a saját ágyában aludnia. Persze ugye mindenkinek van egy ismerőse, aki tud segíteni, így kaptunk fuvart haza és visszafelé is. Nagyon hálás vagyok érte, legalább az út is gyorsabban telt, s megbizonyosodhattam ismét, hogy nem vagyok a világvégén.

A karácsonyi otthonlét után Gökhan egy barátja jött hozzánk Franciaországból. Furcsa az élet. Bármennyire is kacagtat a tény, hogy egy internetes játékból ismerik egymást immár négy éve, ez megtörténik, és nagyon furcsa az is, hogy most találkoztak először és úgy viselkedtek egymással, mintha már a homokozóban is együtt játszottak volna. És igen, egy úgy szólván idegent befogadni az otthonodba?! De ezen nincs, amiért meglepődjek. Nagyszebenbe mentünk utána a repülőtérre és egy éjszakát ott is töltöttünk. Mármint Nagyszebenben, nem a reptéren. Még mindig nagyon szép város és a karácsonyi vásár pont olyan volt, mint a mesékben. Én és a tériszonyom ismét megküzdöttünk, és megint én nyertem, mikor felosontunk a templom tornyába, aztán a városi meséből a falusiba érve körül jártuk a skanzent.

Dec2

Azután jóbarátainknak hála egy éjszakát Kolozsváron is eltölthettünk. Ismét nem okozott csalódást, mert ugye „Szép város Kolozsvár…” (Remélem Esra is leírja, mert habár csak ezt az egy sort, de ezt nagyon megtanulta. :D ). Természetesen itt is megnéztük a karácsonyi vásárt, persze ez kicsi apróság csak, de úgy eltelt az autóban az út, hogy játszottunk, mintha nem is lett volna. Azt hiszem szükségünk lenne még egy fiúra a csapatban, mert, ha ők megkapják a közös hangot, akkor nagyon viszik a többit és ez talán örök talány marad mindenki számára, de a fiúk valahogy mindig megkapják. A szilveszteri játékpartit megelőzően még a Székelykapu múzeumot is megnéztük, csak, hogy kompletten teljen az év vége. Az óévet a városban búcsúztattuk, esküszöm jobban esett, mintha buliztunk volna egy hatalmasat.

Dec3

Mindenkinek boldog, sikerekben gazdag évet kívánok! Mindenekelőtt boldogabbat! Találkozunk jövőre is.

Shine like a star – A népszerűségünk szinte akkora, mint a Hargita

nov1

A novemberi hónapunk is elég eseménydúsra sikerült, a legelsőtől a legutolsó napjáig.

Török barátaink november első napján érkeztek vissza Romániába, Kolozsvárra. S ha már ők úgyis ott vannak gondoltuk, hogy ott találkozunk velük és kicsit felfedezzük Kolozsvárt is. Én még sosem jártam ott azelőtt. Kellemest a hasznossal összekötve megkértek bennünket, Zsuzsit és engem, hogy vegyünk részt a MIT (Magyar Ifjúsági Tanács) által szervezett Adj király, katonát! vetélkedőn. Így egy pénteki napon elindultunk Nagyenyedre, ahol szombaton a verseny zajlott. Ahogy láttam a gyermekek is nagyon élvezték, és nem különben mi is. Alapvetően is kíváncsi voltam, hogy mi lesz ott, mivel azt megelőzően a verseny munkafüzeteit is segítettünk csomagolni és nagy meserajongó is vagyok. És persze itt is egy jó csomó új emberrel megismerkedhettünk. Még mindig meglep, hogy mindenki milyen közvetlen és barátságos velünk. De kívánom, hogy érjen még sok ilyen meglepetés az év során és az életben.

nov2A hétvégénk még egyáltalán nem ért véget, szombat este értünk Kolozsvárra és belevetettük magunkat az éjszakai életbe is. Nagyon jól éreztük magunkat, és hát milyen az élet, egyetlen egy ismerősöm él Kolozsváron, aki persze pont otthon volt, és pont ott bulizott, ahova mi is mentünk! Vasárnap kicsit szétnéztünk a városban, sétáltunk a parkban, megnéztük a belvárost és vettünk barátságkarkötőt. Amennyire elfáradtam a hétvége alatt, pont úgy fel is töltődtem tőle. (Máskülönben most is pont ezt érzem, amikor ezeket a sorokat írom a hargitai kirándulásunk után, de erről majd később.)  Ennél jobban nem is kezdődhetett volna a hónap, és egy biztos, Kolozsvárból ennyi nem volt elég.

nov3

Immár teljes létszámban tehát folytattuk a munkánkat. A hónapban megtanultuk az időjárást, testünk részeit, érzéseinket és a hideg beköszöntével aktuálisnak láttuk a téli ruházat ismeretét is. Egészen jól kialakult már az a metódus, ahogy a legjobban le tudjuk kötni a gyermekek figyelmét és át tudjuk adni, amit szeretnénk. Rengeteg dalocskát tanultunk mostanában, és mivel egy héten 8-9 csoportban is ugyanazt a foglalkozást tartjuk, alaposan beleégtek a gondolatainkba és lassan már-már bárhol és bármikor eszünkbe jutnak ezek és akarat nélkül is énekeljük. Na de így, hogy a rendszerünk is kialakult, nagyon pozitív visszajelzéseket kaptunk az óvónéniktől, ami melengeti a szívünket és még több erőt ad a folytatáshoz. Persze ezt az ő segítségük és javaslataiknak köszönhetjük, de örülök, hogy megtanuljuk mi is a leckét.

nov4

Emellett volt egy-két olyan nap a hónapban számomra, amikor úgy éreztem, hogy kész, nem tudom mi lesz, hogy lesz, de nem kapjuk a közös hangot, és fel is mérgesítettem magam. Persze nem vesztünk össze, de érzetem egy kicsi feszültséget a levegőben, amit lehet a bennem bujkáló betegség miatt éreztem csak – sajnos sikerült megfáznom, így egy pár napot ki is kellett hagynom a tanításból, szerencsére nagyon kedves doktornőt kaptuk orvosunknak, úgyhogy nem volt nagy gond és kedves lakótásaim is úgy törődtek velem, mintha három anyukám lenne egyszerre.  – De lehet, hogy már pont ideje is volt. Nem lehet minden döccenésmentes. Olyan ez, mint a friss szerelemmel, le kell hulljon a rózsaszín köd, hogy lásd a valóst. Ami szerencsénkre lehet, hogy még szebb és jobb is, mint gondoltuk.

A napközik mellett el kezdünk járni, a Gimibe is angolórára, hogy beszélgessünk a diákokkal, szerencsére nagyon nyitottak felénk, rengeteg kérdésük van és bátran hozzászolnak bármihez.

A fiataloknak indított angol társalgási klubot folytatjuk és minden alkalommal új emberek is csatlakoznak hozzánk, jó látni, hogy ennyi érdeklődő van. Ez a legjobb visszajelzés, amit kaphatunk. Ha kedvet kaptok csatlakozzatok hozzánk ti is, csütörtökönként 18.30-tól az UFF irodában, Székelyudvarhelyen.

nov5

 

Ezek mellett pedig több az UFF által szervezett esemény részesei is lehettünk. Ilyen volt a Peron Music Tehetségkutató Fesztivál, amit az Ifjúsági házban szerveztek meg. Az önkéntes zsűri tagjaként nem volt egyszerű dolgunk, mivel nagyon színvonalas produkciókat láthattunk a színpadon, jól szórakoztunk és úgy eltelt a nap, hogy észre sem vettük.

nov6

A városi gólyabálon is részt vettünk. Azt a megtisztelő feladatot kaptam a szervezőktől, hogy tagja lehettem a zsűrinek. Nagyon élveztem, nagyon ügyesek voltak és nagyon komolyan vették a feladatukat a gólyapárok. Lenyűgöző, hogy mennyire várják és értékelik itt a gólyabált a fiatalok. Szinte hihetetlen, hogy minden diák számára ez ekkora esemény, de jó, hogy van, ami összetartja őket.

nov7A harmadik nagy UFF-os eseményünk a Madarasi Hargitára szervezett kirándulás volt. Na még ott sem voltam azelőtt. Nagyon szép hely. Habár síelni még nem tudtunk, kirándultunk egyet a csúcsra, és mivel ez a hónap a zsűrizés hónapja volt, nem maradhatott el itt sem, hiszen a hétvége folyamán a diákoknak csoportversenyen is teljesíteniük kellett. Jók ezek a kirándulások nekünk is, minden alkalommal egyre közelebb kerülünk egymáshoz és másokhoz. Jó érzés volt különben, hogy ilyen sok diák is tudja a nevemet és úgy aggódtak, hogy nem fázok-e.

nov8November 30-án töltötte Esra a születésnapját. Gökhan készített neki tortát, amire nem hiába nagyon büszke is. A mi ajándékunknak is nagyon örült, egy fénykép/emlékalbumot készítettünk neki Zsuzsival, kicsit meg is irigyeltem, olyan vagány lett.

Ja igen és ki ne felejtsem, egy egész napra sztárok lehettünk itt Udvarhelyen. Reggel a Príma rádióba mentünk beszélgetni Zsuzsival. Őszintén rég éreztem magam ennyire zavarba, mint ezelőtt a beszélgetés előtt, sosem voltam még rádió studióban, főleg nem úgy, hogy beszélnem is kelljen. De a riporter nagyon rutinosan vezetett bennünket és a végére már szinte élveztük is a helyzetet. Délben egy sajtótájékoztatót tartottunk, ami nem is kell mondjam, szintén teljesen ismeretlen terep volt számunkra. De egészen jól vettük az akadályt. Valamint a most megjelent Sulisokk magazinban írtunk egy cikket Zsuzsival, az EVS-ről és a tevékenységünkről, Esra és Gökhan pedig az angol klubról.

nov 9A sok szervezett program mellett jutott időnk egyénileg is elmenni kirándulni. Ezúttal az Egyes-követ vettük célba. Útitársunk és kalauzunk Zsombor volt, akit még Bukarestből hazafelé jövet ismertünk meg a vonaton, ő volt az, aki segített nekünk akkor sikeresen hazaérni. Igazán nagy kihívást jelentett számunkra a kő megmászása. Nekem biztosan. Először nem is akartam felmenni, de nagyon örülök, hogy megtettem és jó volt, ahogy támogattuk egymást. Minden félelmet le lehet győzni csak akarni kell, így én és a tériszonyom megmásztuk az Egyes-követ.

nov9

Élményteli hónap után izgatottam várom a következő vajon mit hoz.

 

 

Színes hétköznapok – Merci októberi blogja

Október

45624462_298289097684390_632980314305593344_n

A hónap során már-már valamiféle rend állt be az életünkbe. Kialakult a napirendünk a napközikben és a felkészülési napok az irodában. Persze egyik hetünk sem egyforma a másikkal, azt hiszem jó tanulás ez, ami a rugalmasságot illeti. Nem lesznek szürke hétköznapjaink a következő évben, illetve a következő 9 hónapban. Mindig azt mondjuk, hogy van még egy évünk. De már nincs! Nagyon hamar telik az idő, szinte hihetetlen. Ez a hónap azért is volt kicsit zűrzavaros, mert mindegyikünk töltött otthon egy kis időt. Arról nem is beszélve, hogy az iroda is szinte üres volt a hónapban, mindenkinek volt valami dolga a nagyvilágban. Egy jófajta irigység öntött el a minap, remélem lesz nekem is olyan szerencsém az életben, hogy olyan munkahelyet kapok, amikor lehetőségem nyílik ennyit utazni. Én egy hétre mentem haza, ami valójában csak négy éjszaka volt. Hazafele az egyetemi tánccsoportom egyrészével meglátogattuk a kőrösfeketetói vásárt és a mérai bált. Ezután egy éjszakát Gödöllőn töltöttem, a volt egyetememen. Kicsit kettős érzésem volt. Olyan, mintha csak egy hete jöttem volna el és el kezdtek hiányozni az ottani élmények, egy egész kicsi univerzum volt ott, mindig történt valami, mindig találkoztál valakivel, minden pillanatban zajlott az élet a barátaiddal és mindig ismertél meg új embereket. Szinte pont ugyanolyan, mint a mostani életünk, de egy más vonalon. Szóval valahol szerettem volna a részese lenni megint, másrészről pedig örülök, hogy ilyen jó élmény volt és a szép emlékek maradnak meg és vége van és sok új lehetőség kinyílt előttem. Az otthon eltöltött idő jó volt. Persze szeretek a családomtól függetlenül élni, és már rég nem élek otthon és szinte minden nap beszélünk – és hála a technika csodálatos fejlődésének, még a nagymamámmal is tudunk videochatelni – de azért jó volt kicsit velük lenni. Hazafelé úton Nagyváradon éjszakáztam a Bukarestből megismert önkénteseknél. Nagyon kedvesek voltak és kellemes időt töltöttünk együtt, megmutatták a várost és még táncolni is elvittek. Vasárnap estére hazaértem. Zsuzsi volt csak itthon, s habár jól töltöttük az időt kettesben, éreztük Esra és Gökhan hiányát.

45488868_310615369529122_5265522706807259136_n

A hónap tehát így telt, kicsit kettesben, kicsit hármasban, kicsit négyesben vágtunk bele a heti projektekbe. A hónap témája természetesen az ősz volt, tanultunk színeket, számokat, gyümölcsöket, zöldségeket, állatokat a napközikben. A gyerekek nagyon ügyesek, nincs nehéz dolgunk, még egy-egy óvónéni is meglepődött, hogy milyen hamar és könnyen tanulják az angolt a gyerekek. Nem hiába, a technológia ott van a mindennapokban és bármennyire is furcsa számunkra, hogy ilyen kicsi korban mennyire tisztában vannak a telefonok és a számítógépek működésével, meg kell hagyni angol szempontjából is megláttuk az előnyét. Nagyon szívesen kommunikálnak velünk a foglalkozásokon, részt vesznek a feladatokban. S persze egy csomó, a tárgyhoz egyáltalán nem kapcsolódó dologról is szívesen beszélgetnek, ami sokszor mulattató számunkra. Nehéz elhinni néha, hogy milyen hamar, milyen szoros és közvetlen kapcsolat kialakítására képesek. Jó érzés, és nagyon kikapcsoló számunkra maga a felkészülés folyamata, színezni, vágni, ragasztani, dalokat keresgetni. Rég nem csináltam ilyesmiket, az biztos. A tanítás még van, hogy nem tökéletes, de nagy segítséget kapunk az óvónőktől, főként, ha a fegyelmezésről van szó. Nem egyszerű néha az sem, hogy a törökök nem beszélnek MÉG magyarul, így a folyamatos kommunikáció fenntartása a gyerekekkel, illetve a pedagógusokkal van, hogy döcögős. De érezhető, hogy egymást is egyre jobban megszokjuk és kezdünk rájönni, ki melyik részen erősebb és próbáljuk kiegészíteni egymást. És az óvónéniktől tanult és ellesett cselekkel a gyermekek figyelmét sem nehéz megőriznünk.

45537547_2319756168248342_2753699310959853568_n

Ami nem egyszerűsíti a dolgunkat, hogy gyermek és gyermek között hatalmas különbségek vannak és ez koruk függvényében is sokat változik. De sokszor egészen jól sikerül ráérezni, hogy mit változtassunk a feladatokon menetközben. A kötelezőn túl, egyszer volt alkalmunk elkísérni a gyerekeket bábszínházba is. Nem egyszerű megtartani a rendet az óvodán kívül és valahogy a felelősségérzete is megnő az embernek, nehogy bármi történjen. De jó élmény volt látni, hogy milyen lelkesek voltak egy új élmény felé.

45546581_252883522045798_2975150225628332032_n

A középiskolások számára elindítottunk egy angol nyelvű társalgási klubot, ahol hol többen, hol kevesebben vagyunk, de számunkra is felüdülés, kicsit komolyabb témákról beszélgetni. Úgy gondolom ők is élvezik és remélem hasznosnak is találják majd. Próbálunk barátságos légkört teremteni és inkább részesei és összefogói lenni a klubnak, mintsem, hogy irányítói. A feladatok kitalálása talán nehezebb, mint kicsi gyerekeknél. Természetesen nincs mindenki egyszinten, de aki egyszer betért hozzánk, arról szívesen állítom, hogy nagyon ügyes, sokaknak csak egy kis bátorságra lesz szükségük, reméljük általunk ezt is megkapják. Viszont komolyabb témákról, nem iskolai keretek között, játékosan, de mégsem játszva nem is olyan egyszerű beszélgetni. De mindenképp jól alakul a dolog.

45635503_1942721626022879_6460339414068363264_n

A programok mellett jutott persze a szórakozásra időnk. Elmentünk egy gólyabálra, mondanám, hogy megnéztük, de látni épp nem láttunk semmit, annyian voltak. Elképesztő mekkora hagyománya van és érdeklődés övezi itt a városban ezt az eseményt. Végül is rengeteg diák, fiatal van a városban, de akkor is! Na de szép is ez, ha van, ami egyben tartja a diákságot. Esrával és Gökhannal megjártuk a Békás-szorost és csónakáztunk a Gyilkos-tavon, nagyon szép időnk volt, itt igazán meg tudtunk pihenni. Zsuzsival pedig a környékünk szépségét és nyugodtságát sikerült megtalálnunk egy kirándulásunk alkalmával. Én személy szerint benéztem egy táncházba is. Persze az ember új helyen, sok ismeretlen ember között kívülállónak érzi magát, de nagyon magával ragadott, hogy itt ennyi ember ápolja ezt a hagyományt.

45688002_2292777364279577_944101775223291904_n