Az év utolsó hónapját méltóan nyitottuk meg. Mint korábban írtam a Madarasi Hargitát látogattuk meg az UFF önkénteseivel és méltóan zártuk egy udvarhelyi szilveszterrel.

A hónapunk kicsit csonka volt az ünnepek miatt, de egyáltalán nem eseménytelen.

Az napközikben folytattuk tevékenységünket. Ezt a hónapot arra fordítottuk, hogy ismételjük át az eddig tanultakat és persze készüljünk kicsit a karácsonyra. Érdekesek ezek az ünnepek különben, még az eddiginél is kedvesebb volt mindenki és ez a légkör közelebbi viszonyok kialakítására is alkalmas. Emellett pedig mindenki megnyugszik. Én is nyugodtabb voltam és mondhatom talán mindannyiunk nevében. Az ünnepi készülődés közben az óvodákban is volt egy kis felfordulás. Süteményt sütöttek, szólt a zene mindenhol. Ez persze a munkát és a figyelmet az adott pillanatban nem könnyíti meg, de a legjobb ilyenkor, hogy ez senkit sem zavar. Kis manókként segíthettünk a télapó ajándékainak csomagolásában is. Örömmel láttam, hogy ilyen hangulatot és élményeket visznek haza a gyermekek.

De emellett el kezdtünk készülni kicsit a következő félév projektjére is, amit majd kisiskolásokkal fogunk játszani és tanulni, mondhatnám játszva tanulni vagy tanulva játszani?! Hogy mi is lesz ez konkrétan, az maradjon még meglepetés.

Az angol klub tevékenységét is folytattuk tovább, újabb és újabb emberekkel. És ezzel a jövőben sem állunk meg. Az ajtók még mindig nyitva előttetek. Csütörtökönként 18.30-tól az UFF irodájában.

Az UFF-os rendezvényekből most sem volt hiány. December 5-én a Mikulás-szolgálat keretében mi is részesei lehettünk a gyermekek örömének, amit különösen Esra és Gökhan élvezett, hiszen számukra most jött először a Mikulás. De azért jött gazdagon, minden napköziben gondoltak ránk is, ami igazán jól esett. 15-én került sor az Ifiház nagytakarítására, ahol megfogyva bár, de törve nem elvégeztük feladatunkat. Én nem tudom hogyan is van ez, de itt még a munka is szórakozás. Még ezen a hétvégén elmentünk az ELDK-ra is, bár én, mint anti-sportrajongó lehet jobb, ha nem nyilatkozok., de mindenki élvezte a meccseket és mind a szervezők, mind a résztvevők komolyan vették feladatukat. Mindenesetre jól éreztem magam ott is. Éééés végre a karácsonyi vásár is kinyitott, rögtön és céltudatosan irányba is vettük, hogy megegyük a karácsonyi időszak első kürtöskalácsát. A karácsonyi vásárban ezzel azonban még nem ért véget a dolgunk. Hétfőn és kedden délután segítettünk teát és kalácsot osztani a szereplő gyermekeknek, amivel azt az élményt is megkaphattuk, hogy végig néztük műsoraikat. Le a kalappal előttük és pedagógusaik előtt. Mielőtt hazamentünk volna karácsonyra, itt is megülhettünk közösen egy karácsonyi vacsorát.

26-án volt az UFF évvégi közgyűlése és karácsonyi bulija. A közgyűlés során mi is bemutatkozhattunk és utána a koncerten és a bulin jót szórakozhattunk. Sokan meglepődtek, hogy ilyen hamar vissza is jöttem. De hát, miért ne, ha jó itt és a karácsonyi bulik mindig a legjobbak.

Az egyesület rendezvényei mellett mindig van kicsi más feladat és sok szabadidő egyéb dolgokra. Kicsi feladatként volt szerencsém mélyebb bepillantást nyerni az itten kulturális életbe. Lehetőséget kaptam ugyanis, hogy én is írjak javaslatot az Székelyudvarhelyi Értékek Tárába történő felvételhez. Ez jó volt, mert újabb embereket ismerhettem meg, akik természetesen nagyon segítőkészek voltak és legalább kipróbálhattam ezt is. A kulturális életről jut eszembe, színházban is voltunk a hónapban. Szép műsort nézhettünk meg az Udvarhelyi Néptáncműhely előadásában. Ez a műfaj közel áll a szívemhez, illetve Esráék is nagyon élvezték, mert a szövegek megértése nélkül is élvezhető és érhető volt.

A karácsonyt természetesen otthon töltöttem. Kicsit jó volt már hazamenni. Mindig jó azért az embernek a saját ágyában aludnia. Persze ugye mindenkinek van egy ismerőse, aki tud segíteni, így kaptunk fuvart haza és visszafelé is. Nagyon hálás vagyok érte, legalább az út is gyorsabban telt, s megbizonyosodhattam ismét, hogy nem vagyok a világvégén.

A karácsonyi otthonlét után Gökhan egy barátja jött hozzánk Franciaországból. Furcsa az élet. Bármennyire is kacagtat a tény, hogy egy internetes játékból ismerik egymást immár négy éve, ez megtörténik, és nagyon furcsa az is, hogy most találkoztak először és úgy viselkedtek egymással, mintha már a homokozóban is együtt játszottak volna. És igen, egy úgy szólván idegent befogadni az otthonodba?! De ezen nincs, amiért meglepődjek. Nagyszebenbe mentünk utána a repülőtérre és egy éjszakát ott is töltöttünk. Mármint Nagyszebenben, nem a reptéren. Még mindig nagyon szép város és a karácsonyi vásár pont olyan volt, mint a mesékben. Én és a tériszonyom ismét megküzdöttünk, és megint én nyertem, mikor felosontunk a templom tornyába, aztán a városi meséből a falusiba érve körül jártuk a skanzent.

Azután jóbarátainknak hála egy éjszakát Kolozsváron is eltölthettünk. Ismét nem okozott csalódást, mert ugye „Szép város Kolozsvár…” (Remélem Esra is leírja, mert habár csak ezt az egy sort, de ezt nagyon megtanulta. ). Természetesen itt is megnéztük a karácsonyi vásárt, persze ez kicsi apróság csak, de úgy eltelt az autóban az út, hogy játszottunk, mintha nem is lett volna. Azt hiszem szükségünk lenne még egy fiúra a csapatban, mert, ha ők megkapják a közös hangot, akkor nagyon viszik a többit és ez talán örök talány marad mindenki számára, de a fiúk valahogy mindig megkapják. A szilveszteri játékpartit megelőzően még a Székelykapu múzeumot is megnéztük, csak, hogy kompletten teljen az év vége. Az óévet a városban búcsúztattuk, esküszöm jobban esett, mintha buliztunk volna egy hatalmasat.

Mindenkinek boldog, sikerekben gazdag évet kívánok! Mindenekelőtt boldogabbat! Találkozunk jövőre is.